2010. február 27., szombat

Fagyi/Ice cream

Gondolom, ismerős helyzet mindenki számára, mikor a maradék kásagyöngyök már szinte kifolynak a dobozból és egyre csak gyűlnek. Az alábbi kis elbeszélés erről szól.

"....És az úgy lőn, hogy kirakám vala az összeset magam elé, és nézegetém vala őket és gondolkozám, hogy mégis mi a fészkes fenét is kéne kezdeni velük (vala). És várám az ihletet, hogy jöjjön. És az múzsa jöve és homlokon csókola! Eszembe vevém pedig, hogy vala nékem az igen jó színes nyári szoknyám, amit is az sok színes felsővel nyáridőben igen szívesen viselék és meg vala az megoldás. Bele pakolám ezért az összes színt, ami csak az szoknyán vala és lőn belőle egy herringhurka lánc. De mivel az piros gyöngyöm elfogya, kénytelen levék némimenű gömböcöket gyártani (vala) a végére, hogy légyen az lánc elég hosszú. Medál helyett pedig a gömböcök mellé aggatám az soha el nem készült bokalánchoz tavaly vett mütyüröket és ím készen leve az vidám, bohókás nyakravaló."

Ha lesz kedvem, még később talán gyártok hozzá egy-két gömböt a végére, mert ez a 12 egyforma Kashaya golyszli igencsak próbára tette a türelmemet. Mostmár csak a nyár (és persze a fagyi) hiányzik hozzá!

2010. február 22., hétfő

Bea blogja 1 éves/Bea's blog is 1 year old

Ez a nap a játékoké! Bea blogszülinap játékán is nyerni lehet! Részletek nála itt!

This day is for games! You can also win in Bea's blog birthday game. Details here.

Krisztallit játéka/Krisztallit's giveaway game

Fantasztikus ékszereket találhatsz Krisztallit blogjában. És a fenti két szépséges medál a nyereménye a szerencséseknek. Kukkants be hozzá!

You can find fantastic jewelry in Krisztallit's blog. And the two beautiful pendants above will be the awards for the lucky winners!!! Pop in to her!

2010. február 20., szombat

Díj és játék/Award and game

Ez a díj Lujzától (igazából Alíz) érkezett és nagy-nagy köszönet érte tőlem Neki./This award has arrived from Lujza (whose real name is Alíz) and I say big-big thanks to her for it.

Az olvasó játék meghívóját pedig Piky-től kaptam, és mivel nagyon szeretek olvasni, szívesen veszek benne részt.
/Invitation to the reading game has been sent by Piky and as I enjoy reading, I'm happy to take part. QandAs are in Hungarian only, sorry.

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Nekem a Kisherceg csalódás volt, unalmasnak találtam.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Ken Follett-től a Katedrális. Nagyon szeretem Ken Follett könyveit, ez talán a legkedvencebb, többször is elolvastam, pedig nem kevés oldal.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Nem, mert ilyen témájú könyvekbe bele sem kezdek.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Bármi, ami a kezembe akad éppen. Lehet egy csekk, buszjegy, egy darab papír, szórólap, stb. A könyvjelzőt lerakom valahol, aztán fogalmam nincs, hol hagytam.

5. Mikor szoktál olvasni?
Leggyakrabban a buszon, metrón,stb. munkába menet vagy jövet. Néha otthon esténként lefekvés előtt és a fürdőkádba is be szoktam egy jó könyvvel költözni (már megszokták!).

6. Mi volt az első könyved amit olvastál?
Gondolom, valami gyerekkönyv, de már nem emlékszem pontosan. Amit viszont 13x bírtam elolvasni, az Erich Kastner-től A két lotti volt, az nagyon megmaradt.

7. Puha kötésű, vagy kemény fedeles?
Totál mindegy.

8. Mit olvasol most?
Épp most fejeztem be Juliette Benzoni Marie sorozatát és egy Wodehouse könyv lesz a következő, ami az antikváriumban vár rám. Iszonyú gyorsan olvasok, úgyhogy nálam a könyvhiány állandó.

9. Hányadik oldalon jársz?
Értelemszerűen most épp sehol.

10. Rajta hagyod a kezed nyomát a könyvön? (Belefirkálsz, tönkreteszed véletlenül, leeszed...)?
Szó sem lehet róla!

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe az elolvasásában?
Egyáltalán nem, a tartalma a lényeg.

12. És az oldalszám?
Minél több, annál jobb!!!!

13. Hátralapozol, hogy tudd mi lesz a vége?
Nem jellemző, de előfordult. De kriminél semmiképp sem, nem akarom lelőni a poént.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Személy szerint nem, de egyszer a barátnőm totál lekakaózta az egyik könyvemet, és hosszú ideig nem is adta vissza, amit nagyon nem értettem. Persze nem haragudtam rá, "szép" patinás darab lett belőle.

16. Eladod/elajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk?
Abszolúte ragaszkodom hozzájuk, még a gyerekkönyveim is megvannak egytől-egyig, csak éppen Lillus szobájában vannak, hadd olvassa őket. És olvassa is!

17. Még a buliba is magaddal viszed az aktuális olvasmányodat, vagy csak otthon olvasol, vagy esetleg más meghatározott helyen?
Semmilyen programra nem viszem, csak közlekedéskor van nálam.

18. Tényleg olvasol a mosdóban?
Már nem, kinőttem belőle.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod a megvett/megveendő/elolvasott könyveket, vezetsz olvasónaplót?
Nem.

+1: Még valami?
Igen, hogy milyen könyveket szeretek: a történelmi regényeket minden mennyiségben (pl. Robert Merle, Maurice Druon, Passuth László), Wodehouse, Gerald Durrel és Agatha Christie könyveket szintén korlátlanul, és történelmi tárgyú tanulmányokat. Sajnos eredeti angol nyelven nem nagyon olvasok, pedig kéne, de ahhoz nekem teljes csend és nyugalom szükségeltetik, ami ritkán van.

Akiknek továbbpasszolom a kérdéseket:

Bandrea
Manka
Maya
Vadalma
Zsuzsi

Lányok! Ha épp nem fűztök, mit olvastok?



2010. február 17., szerda

Kígyóbőr, avagy soha ne mondd, hogy soha/Snakeskin - Never say never


Miután a Bizánci szettet megcsináltam, azt mondtam: soha többé. Aztán persze hogy megcsináltam újra, ezúttal kék-ezüstben. Egyik kolléganőm szerint olyan mint a kígyóbőr, legyen hát ez a neve.


After finishing set 'Byzantine', I said: never again. Then, of course, I made it in blue-silver this time. One colleague of mine said it looked like snakeskin, so I kept this name.

2010. február 14., vasárnap

Hómedve Építési Projekt/Snowbear Construction Project

A Jákói család "Hómedve Építési Projekje" képekben

Photoes of 'The Snowbear Construction Project' of the Jákói family












Teraszdekoráció/Terrace decoration


2010. február 12., péntek

Bargello



Az utolsó fotón látszik, hogy a szalmagyöngyhöz csak 1 kását vettem fel (a minta kettőt ír), ezáltal kissé hálószerű és könnyedebb hatású lett a karkötő. Lillus rögtön lecsapott rá.

As it can be seen in the last photo, I used only 1 seed and 1 bugle bead in a stich (instructions write 2), the bracelet has a lighter, net-like look. Lillus immediately took it.


2010. február 5., péntek

Megvan a nyertes!/We have the winner



Tehát a nyertes/The winner is
Tóthné Réka

A 100. regisztráló pedig/The 100th follower is
Roberta

Mindkettőjüknek gratulálok és nagyon nagy örömmel fogom nekik az ajándék ékszert elkészíteni.
Az ajándékok elkészítése mindenképp kihívás lesz számomra, mert:
- Rékánál nem találtam blogot, ezért nem tudok lesni.
- Robertának meg azért, mert régebb óta fűz mint én, sokkal rutinosabb.
De igyekezni fogok, Lányok!
Aki most nem nyert, az se csüggedjen, mert a 200. regisztrálónál megint sorsolok és az egyik nyertes biztos az első 100-ból lesz!

Congratulations to both of you and I am very pleased to prepare a jewelry for you.
Both gifts will be a kind of challege, as
- Reka has no blog, so I cannot explore her taste.
- Roberta is much more experienced in beading than me and has a big routine.
However, I'll do my best, Girls!

Don't break down if you did not win now, I'm going to repeat the game after the 200th followers and the first winner will be one of the first 100 readers.

2010. február 1., hétfő

100. olvasó!/100 followers!

Juhééééé!!!! Olvasóim immár 100-an vannak!!! Alig hiszem el! Ez nagyon megtisztelő! Köszönöm mindenkinek, hogy jön és figyelemmel kíséri a munkáimat. Ennek örömére sorsolni fogok és a nyertest szeretném meglepni egy direkt a számára készített ajándékkal. Ezen kívül a 100. regisztráló is kap egy kis "különdíjat"! Az eredményt február 5-én közzéteszem.
A 200-dik regisztrálónál ismét sorsolok, úgyhogy ha eddig nem csatlakoztál, hát hajrá!:))

Hip, hip, hurrah!!!! I have 100 followers!!! I can hardly believe it! It is very honourable! Thanks a lot to everyone who regularly comes and follows my projects. Therefore, I announce a giveaway game and want to surprise the winner with a gift made specially for him/her. Furthermore, No. 100 will also receive a 'special award'. Winner names will be published on 5th February.

I'm going to repeat the game after No. 200, so if you have not joined yet, go ahead! :))