Vészesen fogyott az időnk, már elment 4 nap. Igaz, rengeteg szépséget láttunk. Az 5. napra volt egy belépőnk az Oceanariumba, ami Európa legnagyobb akváriuma, ennél csak a Dubai-ban lévő a nagyobb.
A hely a Vasco da Gama híd mellett van, a városközponttól keletre, közel a reptérhez. Rutinosan kibuszoztunk (azért is laktunk jó helyen, mert egy csomó busz járt a főúton, ami tőlünk rövid sétára volt) egy rendkívül randa iparnegyeden keresztül a modern városrészbe, tele üvegépületekkel, magas házakkal. Az előre váltott jeggyel secperc alatt benn is voltunk. És külön öröm, hogy nem kellett a maszk. Ugyanis náluk még zárt helyeken, pl. tömegközlekedés maszkot kell hordani. Ezt az emberek tényleg be is tartják, a metrókocsiban, buszon, villamoson mindenkin rajta van, már bent a metróállomáson nem feltétlenül, de többnyire.
Nos, ez a hely, mármint az Oceanarium (nem a metróállomás) valami csoda. Órákig el lehet nézegetni a központi akváriumban lévő halakat. 27 cm vastag az üvege és több millió liter víz van benne. És nem ám mezei tengervíz! Édesvízet kevernek össze megfelelő mennyiségű sóval. Mondjuk, azt nem tudom, ez mennyire jó megoldás. Nyilván nem olcsó. Mindegyik óceánnak vagy egy külön része, ahol az arra jellemző állat és növényfajok láthatók. Nekem az Antarctica volt a kedvencem a szabadon repkedő madarakkal és a cuki pingvinekkel.
A pingvineknek egész kolóniája lakik odabent. Megvan, hogy ki kinek a fia, lánya, unokája, stb. A pingvinek egy színes kis műanyaggal vannak megjelölve a hónaljuknál, így pontosan tudható, hogy ki bohóckodik éppen. :o))
A bal oldali világossárga "valami" nem egy úszó moszat, hanem egy Dragon fish, azaz sárkányhal. Nyilván nem véletlen a dekoráció...
Nem győztem csinálni a fotókat és a videókat. A rájákat nagyon szeretem, olyan mintha mindig nevetnének (jó, tudom, hogy az alul nem a szájuk, de olyan vicces).
Vannak olyan programok iskolás gyerekeknek, hogy egy éjszakát ott alhatnak hálózsákban a nagy akvárium mellett. Tényleg nagyon relaxáló és különleges érzés lehet, nagy élmény. Valamit csak láthatnak belőlünk is a halak, mert sok odaúszik egész közel az üveghez, ahol az emberek állnak.
Szóval végignéztük az egészet töviről-hegyire. Még kétszer ennyit is el tudtam volna ott lenni.
Már benről is láttuk, hogy mellettünk van a Telecabine, ami a mi libegőnk mása, csak zárt kabinjai vannak. Kb. 10 perc egy út, lehet egy útra vagy körbe is menni. Innen a városnak egy totál más arca látszik, a modern. Kellemes út, de csak nem tériszonyosoknak! :o))
Már emlegettem a másik hidat, nos ez a Vasco da Gama híd. Nagyon hasonló a fazonja a másikhoz és nem kevésbé hosszú. Sőt! Ez Európa leghosszabb hídja, kb. 17 km! Nem csoda, hogy egy képre nem is fért rá mindkét nagy oszlopa.
"Hazafelé" útba esett a Csempe Múzeum, amit nem szerettem volna kihagyni, mert nagyon tetszik ez a csempedolog. A kiállítás a kezdetektől a jelenig mutatja be, hogy hogyan változtak a minták, a színek és a csempedivat. A legrégebbiek inkább a szőnyegekre hasonlítanak, míg a XVII-XVIII. századi darabok már inkább képek és kellőképp barokkosak. Az állatfigurák egy része igen csak meghatározhatatlanra sikeredett és néhány angyal kellőképp ijesztő volt.
A képek sorrendjének tehát van jelentősége, az alábbi kép a legrégebbi csempe a gyűjteményből. Kezdetben inkább az arab-mór minták domináltak, nekem azonnal a perzsa szőnyegek ugrottak be.
Aztán megérkeztünk a XVI-XVII. századba. Ez egy barokk stílusú darab.
...barokkosabb...
...még barokkosabb..
...legbarokkosabb.
Ezek a legfrissebbek, egy op-artos...
... egy 3D-s...
...puzzle-ös.
És itt jött el az az alkalom, hogy megnézhettem életem legrondább templomát (merthogy eredetileg az épület kolostor volt, mi más?). Bocsánat, mély elnézés, hogy ilyet mondok, de ez borzasztó volt. Képzelj el egy igazi barokk templomot, kellőképp befeketedett festményekkel, egy rakat csicsamicsa aranyozással és egész sötétbarna faburkolatokkal. No, ezt még sikerült megfejelniük fehér alapon kék mintás csempékkel! Szabályosan fizikai fájdalom volt ránézni. Én nem is értettem, ez kinek az agyszüleménye lehetett. Annyira ronda volt, hogy képtelen voltam lefotózni. Ez a fotó a netről van, de szerintem alaposan kikozmetikázva, mert ennyire nincs bent világos. És az a szag! Huh, na az pusztító.
A múzeum után még felmásztunk a Pantheon-hoz, ami egyébként az Alfama negyedben van, közel a szálláshoz. Azt olvastam, hogy itt vannak eltemetve híres portugálok, no, gondoltam, akkor elmegyünk. Némi, sőt nagy csalódás volt, hogy az info nem egészen helytálló, ugyanis 6 szarkofág valóban van bent, de ezek csak jelképesek, a híres emberek nem itt vannak eltemetve. Az épület maga viszont tényleg szép, nem túl csicsás, és a kupola körül található teraszról megint csak szépséges a látvány. Némi esztétikai kárpótlást jelentett az előző templom után.
Miután visszaballagtunk a szállásra és megvacsoráztunk, kitaláltam, hogy fáradtság ide vagy oda, menjünk fel és várjuk meg a miradouro-n a naplementét. Szépek voltak a fények is, szólt a zene, enyhe volt az idő, kellemesen elücsörögtünk a párkányon és néztük a túlpart fényeit.
6.nap: Cascais és Cabo da Roca
Ez a napunk megint kirándulós volt, végre az óceán felé vettük az irányt. Egy másik pályaudvarról ment a vonat (olyan mint nálunk a zónázók) Cascais-ba, az a végállomás. Kb. 30 perc az út és 20 percenként indulnak a vonatok, nagyon flottul megy a dolog. A vonat csaknem végig a víz mellett halad. Arrafelé van Lisszabon Riviérája a kis üdülőfalvakkal és városkákkal. Cascais előtti megálló pl. Estoril, ahol Horthy Miklós töltötte a száműzetés éveit. Óriási szerencséje volt, hogy ott élhetett.
Cascais-ból busz (szintén a hop-on körbe-körbe) indul Cabo da Roca-hoz, ami Európa legvége. A következő part már Amerika. Különleges érzés azért, elhiszed? Hogy már nincs tovább föld, csak a rettenet nagy víz.
Szépséges hely, tele virággal. Ez a fehér virág csak itt nyílik például.
Ragyogóan sütött a nap, de a szél olyan erős volt, hogy be kellett menni egy kávéra és egy sütire a büfébe (tudom, már megint süti, de olyan finom..ez volt a No. 1 egyébként!).
Mindketten szoknyában voltunk, mondván, jó az idő, még szerencse, hogy legalább harisnyát vettünk, mert anélkül lefagyott volna a lábunk. Így is, majdnem. A buszok itt is össze-vissza járnak, szerencsére kiböktük, hogy jön (jóval a menetrend előtt), kicsit BKV feeling-em volt, de rendesek a sofőrök, mert bevárnak. Nem sietnek, minek?
A buszállomástól kb. 3 percet (na jó, lehet, hogy ötöt is) sétáltunk és a strandon találtuk magunkat. Pacsker le, harisnya le, mint két gyerek tapicskoltunk a forró homokban. 2019-ben ugyanilyen érzés volt Monterosso (Cinque Terre) partján járkálni áprilisban a tengerben, csak az a víz akkor kb. 17-18 fok lehetett, ez pedig csak 15. Ennek ellenére csomó, ismétlem csomó gyerek és felnőtt fürdött és úszott a vízben.
Fülig ért a szánk egész délután, napoztunk, időnként bedugtuk a lábunkat a vízbe, a parti étteremben salátáztunk egyet, aztán elindultunk a Pokol kapujához (Boca do Inferno). Kb. 2 km-es séta, már meg sem kottyant. A part tiszta szikla, a víz elég mélyen alattunk hullámzik. A sétány túlsó oldalán végig pazar villák.
Abból tudtuk, hogy megérkeztünk, hogy tele volt a környék turistával. Többek között magyarokkal. Maga az Ördög kapuja egy lyuk a sziklában, ahová hangosan becsapkodnak a folyamatosan mozgó hullámok és jó nagy a zaj. Jaj, nagyon nagy élmény!
Kicsit sem szívesen indultunk vissza, kár, hogy végefelé közeledett a nap. Szinte egyszerre esett le mindkettőnknél a tantusz, hogy van még egy napunk, amikor még simán visszajöhetünk a partra.
