Másnap reggel negyed 9-kor tértünk magunkhoz, úgyhogy sovány disznó vágtában összekaptuk magunkat, hiszen várt a NOTRE DAME!!!!!
Elmetróztunk a Pont Neuf-ig és mindjárt szembetalálkoztunk IV. Henrikkel az Ile de la Cité-n. Gondolom, csak ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a hídon, amit ő építtetett.
A Pont Neuf-ről az tudható, hogy nevével ellentétben egyáltalán nem új, sőt a legrégebbi vagy a második legrégebbi híd a jelenlegiek közül. Egyszerű, de szép. A fémrácsos korlát telis-tele van lakatokkal. Nagyon cuki ötlet, itthon Pécsett láttam hasonlót.
Mivel a Szajna amúgy sem egy széles folyó, a szigetnél meg pláne nem, rövid séta után már a szigeten is voltunk. Nagyon hangulatos hely, szép házakkal, kellemes (és valszeg drága) lakóhely.
Még mindig borongós idő, az esőnek lógott a lába (szerencsére nem esett le!), de a Notre Dame-nak ez is jól áll. Merthogy rövid séta és a Conciergerie nagy épülettömbje után elénk tárult a katedrális. Most erre nem tudok mit mondani, röviden: a szívem csücske.
Belülről egy icipicit csalódás, de ez tuti azért volt, mert valami különlegeset vártam (fogalmam sincs mit és miért). A belseje olyan mint az összes eddig látott gótikus katedrális belseje. Szóval a "hiba" egyértelműen bennem volt.
A templomot 1163-ban kezdték el építeni és valamikor az 1300-as években fejezték be. Belül volt egy mini kiállítás, ahol szép színes tablókon mutatták be az építés egyes fázisait.
Érdekes volt, mert el sem tudtam képzelni, milyen sorrendben építenek meg egy ekkora épületet, pláne az akkori körülmények között. Nem, Quasimodo-val nem találkoztunk, csak egy biztonsági őrrel a bejáratnál (aki de. 10-kor még/már enyhe kómában ücsörgött és kicsit sem érdekelte a táskánk), de a vízköpők nagyon arik voltak, de jóval későbbiek, mint a templom.
Hová indul az egyszeri turista, ha körbejárta a templombelsőt, megcsodálta a gyönyörűséges rózsaablakokat és megsimogatta egy-két oszlop lábát? Hát persze, a toronyba!
Az egyetlen baj csak az volt, hogy sok-sok egyszeri turista akarta ugyanezt rajtunk kívül. Mikor már majdnem elértünk a templom bejáratától a hosszanti oldala végéig és a sor még mindig nem akart elfogyni, hát akkor csináltunk egy gyors hátraarcot.
A sorban állásról azért nem lehet lemaradni Párizsban sem, főleg ha az ember átruccan a Saint Chapelle-be (márpedig átruccan!). Laza másfél órás várakozás után át lettünk világítva és balta, fejsze, kiskés és kézigránát (ezeket gondosan kifüggesztették a bejáratnál) nélkül besétáltuk a Notre Dame kistestvérébe.
A nagy tér után még annál is kisebbnek tűnik, de igazi kis ékszerdoboz. Mondhatni, hogy 2 az 1-ben, mert egymás alatt két kápolna található, alul a szolgáknak, felül a királynak és az uraknak. De az építtető javára szól, hogy az alsó is nagyon szép lett. Na de a felső, az pazar! Azok az üvegablakok! De beszéljenek inkább a képek.
És mindezt 2 év alatt összehozták! Le a kalappal. 1134 üvegablaka van, ebből kb. 700 korabeli, XIII. századi. A II. világháború alatt az összes ablakot kiemelték és gondosan elcsomagolták, így mind épen megmaradt. A Notre Dame is relatíve jól vészelte át ezt az időszakot, csak minimális kár keletkezett. Már tavaly Londonban rájöttem, hogy egyik kedvenceim a mennyezetek, itt sem kellett csalódnom.
A kápolna után a Conciergerie mentén átkeltünk a folyón és elzarándokoltunk a Chatelet-re, a Saint Jaques toronyhoz, ahová anno a zarándokok is eljutottak, mivel itt vezetett az út Santiago de Compostela-ba. Persze volt ennek templom része is, de csak a torony maradt meg.
A Conciergerie-ből sajnos szintén csak egy kevés eredeti rész maradt meg, a Szajna felöli része őriz még valamit a korabeli állapotokból. Ez volt a középkorban a királyi rezidencia és a egy füst alatt a börtön is. Az épület sarkán található óra viszont eredeti és nagyon szép.
Na de vissza a Chatelet-ra. Ez Párizs egyik közlekedési csomópontja, a föld alatt több metróvonal is találkozik. Miután bekebeleztünk két-két fincsi bagette-es szendvicset, korzóztunk egyet a Szajna parton. Végig-végig souvenir és könyvárusok. Gyakorlatilag az egész városban ugyanazokat a souvenir-eket lehet kapni drága vagy még drágább, esetleg nagyon drága áron. Rengeteg a giccs és a bóvli.
A korzóról átkanyarodtunk a Rue de Rivolira, ahol viszont már kevesebb a bóvli és több a márkás cucc. Ez az, ami Londonban az Oxford Street vagy nálunk a Váci utca. És az árak is ennek megfelelőek. Mondtam Lillusnak, hogy olyan helyre menjünk, ami nálunk nincs. Ez így is volt, de azért egy H&M-be vagy egy C&A-ba sikerült bekeverednünk....Hát nőből vagyunk.
A második napot a Parnasszus hegyén, azazhogy a Montparnasse torony 56. emeletén akartuk zárni és ezt az orkánerejű szél ellenére teljesítettük is. Megtippelni sem tudom, hogyha a torony lábánál majd levitte a fejemről a hajat a szél, mi lehetett odafenn. Szerencsére a zárt teraszról ezt nem éreztük. A kilátás csodás, hiszen Párizs csodás, és néha már a napocska is előbukkant. Mi pedig csak ültünk az Eiffel toronnyal szemben és gyönyörködtünk. Íme az "Öreg Hölgy" sejtelmes alkonyati fényben. Lillusnak ő a nagy kedvenc.
Még amikor baktattunk a torony felé, keresztülvágtunk a Luxembourg kerten, ahol már csodás virágok nyílnak, a gyerekek kis vitorlásokkal játszottak a nagy medencénél, a férfiak pedig petanque-ot játszottak.
A Luxembourg palotát Medici Katalin építtette, mert egy olyan "szerény hajlékra" vágyott, ahová a Louvre-ból elvonulhat. Ezt sikerült összehozniuk.
Ja és még mutatok valamit. A Luxembourg park melletti utcában ücsörgött egy néni vagy lány. Igazán kedves, mert hagyott maga mellett egy kis helyet fáradt turisták részére.
És ahogy jobban körülnéztünk, kiderült, hogy a magyar Balassi Intézet előtt álltunk.
Ennyi fért bele a második napba, nem volt kevés. sok-sok kilométer után megint beleestünk az ágyikóba.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése