Eljött a régóta várt indulás napja, azaz hajnala, fél 3-kor csöngött az óra. Nem esett jól, de 5-kor indult a busz, nem volt pardon, mert hosszú út állt előttünk. 6 nap, 5 város, a hagyományainktól eltérően most busszal. Nem sétagalopp.
Az első állomás Velence volt, a szépséges Szlovénián keresztül. Ismét láttuk a Júliai-Alpokat (a szlovén útról itt olvashatsz, ha akarsz), és megálltunk Trojane-ban fánkozni. A múltkor nem vettünk, ezért most ki kellett próbálni. Fincsi vaníliás krém van a közepén, a teteje csokibevonatos kókuszreszelékkel. Nem rossz.
Egész jól haladtunk, mígnem (mint később kiderült) egy kigyulladt kamion miatt totál lezárták az autópályát, így sajnos megcsúsztunk az idővel és kb. 1 órával később érkeztünk meg Jesolo-ba, pontosabban Punta Sabbioni-ba, hogy onnan behajózva közelítsük meg Velencét. Lillusnak ez különösképp nagy élményt jelentett, hiszen most látta először a tengert. Sajnos az idő morcos volt, így a szürke, hullámzó Adriát és a párás Velencét kapta első alkalomra. A jellegzetes Campanile torony egyre nagyobb és nagyobb lett, és kb. fél óra hajókázás után kikötöttünk, majd megindult a séta a városban.
Kikötő, Sóhajok hídja, Doge palota, Szent Márk tér, majd be a sikátorok közé. A székesegyháznál már nagyon esett és sajnos a templomba nem jutottunk be, időközben bezárt. Kb. ennyit látott a gépem és én is a csuklya alól....
Azt mindenki tudja, hogy Velence szigetekre települt, meg azt is, hogy cölöpök tartják az épületeket, de azt talán nem, hogy hogyan kapcsolták össze a szigeteket. Azt a kb. 118-at, ami erre van. Alapesetben a két egymás melletti szigetet egy lépcsővel kötik össze, de nem csak. Itt egy példa, hogy a város legrégebbi temploma, a Szent Zakariás templom előtt hogyan szerkesztettek egybe 3 szigetet.
A kockák "szálirányát" kell nézni. Ha nem mondta volna az idegenvezető, sosem gondoltuk volna, hogy a kicsinyke tér 3 szigetből áll. Közöttük a sötétszürke csík jelzi a két sziget közötti illesztést.
Az egyre növekvő vízszint pedig a folyamatos süllyedést. Volt olyan év, hogy a 365 napból több mint 200-on víz volt a Szent Márk téren. Szerencsére most nem volt büdös, de el sem akarom képzelni, milyen szag lehet nyár kellős közepén egy-egy ilyen szűk helyen. Meg jó esetben évente 2x-3x kotorni is kéne azt az iszapot, de olyan nagyvonalúan kezelik a témát, hogy van olyan rész, ami öt éve nem látott kotróhajót.
Jól látszik, hogy a víz már minimum a ház küszöbéig vagy afelett ér.
Visszatérve a cölöpökre: egy bizonyos fajta fenyőt (plusz "néhány" libanoni cédrust) használtak fel az alapozáshoz, mégpedig úgy, hogy kivágták a fát, meghagyták a nagy ágait és fejjel lefelé beledöngölték az iszapba. Mivel a fenyő gyantát tartalmaz, vízhatlan bevonatot képez, így maradhattak meg közel 500-600 éves házak a mai napig is. A kikötőből látszik egy nagy kupolás fehér bazilika, azt több mint 1 millió cölöp tartja. Hihetetlen.
A szűk sikátorokban kb. 2 ember fér el egymás mellett, két oldalt kis butikok - bőr, üveg (Murano, Burano a szomszédban), ruhák, szuvenírek, stb. Ugyan a karnevál már elmúlt, de maszkokból mindig nagy a kínálat.
Eszembe jutott, hogy ezek a sikátorok mondjuk 4-500 évvel ezelőtt sötétedés után elég félelmetes helyek lehettek. Tök sötétben, mindössze egy fáklyával a kézben, hááát, nem sétafikáltam (azaz csónakoztam) volna csak úgy ide-oda...
Icike-picike szabadidőnkben "kiszaladtunk" a Canal Grande-re. Sajnos a Rialto épp felújítás alatt, meg esett is változatlanul, de azért a Canal Grande mégiscsak Canal Grande, nemde?
Ha a Szent Márk tér felől megyünk a rakpart felé, van két oszlop. Na, ezeknek sztorija van! Az egyiken speciel Szent Márk oroszlánja csücsül, a másikon Szent Teodor ácsorog a krokodiljával.
Na de a sztori: hoztak a velenceiek három oszlopot a keresztes háborúból, de sehogy sem tudták felállítani (az egyiket annyira nem, hogy beesett a tengerbe). 1125-ben járunk, daru még sehol. 1172-ben végre egy mesterember kitalálta, hogy milyen trükkös szerkentyűvel kéne a mozgatást megcsinálni és sikerült is neki. A doge megkérdezte, hogy milyen jutalmat kér cserébe. Ő azt kérte, hogy a két oszlop között kaszinót nyithasson, amivel mindössze csak annyi volt a gond, hogy a kaszinózás tilos volt Velencében. A doge azonban rendes volt és állta a szavát és így néhány száz évig ez volt az egyetlen szerencsejátékos hely a környéken. Végül a városi tanács kitalálta, hogy a két oszlop között akasztófát állít fel, ami igencsak elvette az emberek játékos kedvét.
Ebből kifolyólag azt mondják a velenceiek, hogy aki átmegy a két oszlop között, az hamarosan meghal. Így manapság őshonos velenceit nem sokat találni arrafelé, turistát annál inkább. De honnan a fenéből szerzett Szent Teodor egy krokodilt?
Velence egyébként nagy "gyűjtögető" volt. Ahonnan lehetett, összeszedték a zsákmányt és vitték haza. Ha már elindultak a keresztes hadjáratra a Szentföldre, kirabolták Konstantinápolyt (is). Szent Márkot magát pedig disznóhús közé csomagolva csempészték ki Egyiptomból. Szégyenérzet semmi, az egész képregényszerűen kiplakátolva a székesegyház homlokzatán.
Folyt. köv, utazunk Rómába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése