Sajnálatosan hosszú idő telt el az utolsó beszámolóm óta, ezen most sürgősen változtatok! Ismét Olaszországban járunk....
Hosszadalmasan kutakodtam a Wizzair oldalán, nem is volt konkrét úticélom először, aztán sikerült kikavarni egy olcsó repjegyet Milánóba. Aztán elkezdtem utánaolvasni és kiderült, hogy óránként mennek vonatok Milánóból mindenfelé, pl. a Comoi, Lago Maggiore és Garda tavakhoz. És ugyebár kellemest a hasznossal alapon...meg a Garda tó már amúgy is bakancslistás volt, hát akkor hajrá!
A repjegy ocsó volt, viszont a járat legalább 6-kor indult, így a hajnal 3 órai kelést (ismét) megnyertük, cserében 3/4 8-kor már Milánóban voltunk és előttünk állt az egész nap. A reptéri busz simán és gyorsan bevitt a központi pályaudvarhoz, amitől pár száz méterre foglaltam szállást. 10 óra után már indultunk is a városnéző túrára. A térkép szerint 3,1 km a belváros, az két életerős csajnak semmiség. Bár a szállásadó mondta, hogy kb. 1 óra gyalog....(halk kacaj).....és tényleg annyi volt, banyek....(gúnyos kacaj)....
Gondoltam én, hogy a rengetegsávos, modern sugárút után következik a cukimuki óváros a szűk utcácskákkal, a Dómmal, stb. Nos a Dóm az következett, de cukimuki óváros nincs. Nyomokban az 1500, de főleg az 1700-as évek hangulata maradt meg, ami szép, szép, de...szóval annyira nem. Azt már olvastam korábban, hogy Milánó nem a legszebb olasz városok egyike, így nem volt akkora csalódás. De azért de. Olyan, hogy is mondjam, egy kicsit olyan jellegtelen hatása volt számomra (persze lehet vitatkozni). A házak különben rendben vannak, nem romosak, csak olyan semmilyen az egész. A járdák viszont legalább pocsékak. Nem árt, ha nézel a lábad elé rendesen.
Utcák ide vagy oda, végül megérkeztünk a Galleria-hoz. Ez nagyon rendben volt. Aki nem ismerné, azt mondhatnám, hogy egy őspláza, tele puccos boltokkal. A külcsín szépséges alul és fölül egyaránt.
Na de a belbecs! És akkor most következzen igen rövid tudósításunk Milánóból, a divat egyik fővárosából. A forrás Prada, Versace, Gucci és társai. Íme néhány fotó elrettentésül az idei őszi-téli divatról. A részleteket érdemes figyelni!
Viszont legalább horror áron adják.
Viccen kívül, lehet, hogy visszajön a nagyon bőszárú nadrág-szűk felső-óriás fülbevaló és a nagymintás anyagok divatja, mert egy pár nőn láttam ilyeneket.
A Swarovski bolt kirakatában lévő ékszerek viszont elég felejtősek voltak, a legjobban a dekoráció tetszett.
Ha Galleria, akkor bika. Ugye? Akiknek nem, azok kedvéért mesélem:
A Galleria építészéhez kapcsolódik a szomorú story, aki két nappal az épület átadása előtt lezuhant az állványzatról és a bikára esett, oda, ahol most a mélyedés van. Neki sajnos nem volt szerencséje. A legenda szerint viszont azoknak, aki háromszor körbefordulnak a sarkukon a lyukban, feltétlen szerencséjük lesz. Azt kell, hogy mondjam, bejött.
És akkor végre megláttuk a Dómot, ami Milánó igazi kincse. Szerintem nem kell ecsetelni, lélegzetelállítóan gyönyörű.
600 éven keresztül épült, volt idejük alaposan kidolgozni a részleteket. Nézd csak pl. ezeket a szőlőszemeket:
Mintha egy tömény csipkecsoda lenne az egész épület. És az a szerkezet! Le a kalappal az akkori mesterek előtt, akik számítógép és tervezőprogram nélkül ezt fejben, kézzel rajzolt tervek alapján megálmodták és megvalósították. A szokásos táskaellenőrzés után meglepően gyorsan elfogyott a hosszú sor és már bent is voltunk. Csönd, béke, nyugalom. A belső pont kedvemre való, nincs barokk csicsa és rokokó ciráda. Csak a szépséges gótikus gyönyörűségek és színes üvegablakok.
Amiből az egyik nagyot állítólag egy magyar alkotta! Gondolnám, azt azért nem a középkorban...A tetején nagyon magasan pedig egy több mint 4 méter magas aranyozott Mária szobor lakik.
Szinte zongorázni lehet a különbséget a belső nyugi és a külső nyüzsi között. A tér tele galambokkal, szó szerint bokáig jársz a galambban, ami számomra nem tartozik a kellemes dolgok közé. Na ja, ha még etetik is őket..merthogy etetik őket.
A múzeumban másfajta állatok vártak ránk. Szerintem határozottan cukik:
És még egy képnyi szösszenet a divathoz kapcsolódóan...igaz nem a legfrissebbhez. Figyeld azt a gatyót!
Nézegettük a Dómot, gyönyörködtünk, de egyszer csak tovább kellett menni.
Az utcán két Miki Egérrel is találkoztunk, az egyik csini táskával, ami határozottan gyanús...
A kövi megállónk a Sforza vár volt. Gondolnád, hogy ezerháromszázvalahányból? Merthogy annyira egyben van. Először nem tudtam hova tenni a sok lyukat a falban, de mivel annyira szabályosak, nyilván nem golyónyomok. A vár egyébként téglából épült, mint a gyulai.
Az elkövetője pedig ő volt.
Az egész hatalmas. A belső udvar is az. Ehhez képes a lakótér tulajdonképpen egész kicsinek tűnik. Mögötte pedig egy szintén hatalmas park, annak a végén az ottani Diadalívvel. Eredetileg Napóleon tiszteletére kezdték építeni, de Waterloo után okafogyottá vált a dolog, így most a Béke emlékműve. (Napóleon és a béke, ugye két totál ellentétes dolog, ha belegondolsz) A kép csalóka, olyan mintha közel lenne a várhoz, de nem. Jó a gépemen a zoom funkció, így nem mentünk el addig, mivel a tapasztalt városnéző tartalékolja az erejét.
A vár után visszacsorogtunk a Scala-ig, ami mellett-mögött különben már egyszer elhaladtunk, csak akkor nem tűnt fel...Mondjuk az eleje sem szörnyű látványos, de ez mégiscsak a Scala!
Errefelé vannak azért kedves, kanyargós, szűk utcácskák, melyekben kb. egy Mini fér el....és épp jött is egy...
...kettő...
A Minit nagyon szerethetik az olaszok, mert rengeteget láttunk. Meg Fiat-ot is, de az érthető. Kutyából is rengeteg van, viszik őket mindenhová, korzózni, kávézni, még hajókázni is. És ami még feltűnt, hogy nagyon sokan dohányoznak.
Aznapra már csak a visszaút, némi vásárlás és a vacsi maradt hátra. Első este a pályaudvar mellett kajáltunk. Lillus carbonara spagettit, én pedig lasagne-t. Igen, éhesek is voltunk, amikor az ember a vasszöget is, de mindkettő tényleg kiváló volt. Én így képzelem el az igazi olasz tésztakajákat.
Ami nem tetszik, hogy a számlára rátesznek (nem csak itt) egy arányában viszonylag magas szervízdíjat, mi után már a borravaló túlzásnak tűnik, pedig én adtam volna magamtól...
Aznap hamar volt fekvés, mert régen volt már reggel 3 és másnap 6-kor már szólt az ébresztő.
Mint írtam, az utazásunk fő apropója a Garda tó volt. A vonatközlekedés teljesen jó, minden normálisan kiírva, a vonat pontosan indul, még a pályaudvar sincs lepukkanva, tiszta, rendes.
Amúgy belül úgy néz ki, mint egy pláza, az alagsorában HundM, Berschka és egyéb üzletekkel, butikokkal. Kívülről meg olyan mint egy gigantikus kastély.
Bő egy óra alatt értünk Desenzano-ba, ami a Garda tó Milánóhoz legközelebb eső pontja. És innentől kezdve mintha egy meseországban jártunk volna. Csak néhány kép.
A szerencse meg az volt, hogy olyan hajójegyet kaptunk a vonatjegy mellé, amivel egy napig bárhová, bármennyiszer hajókázhattunk ide-oda a tavon. Hohóóó!!! Először átmentünk Sirmione-be.
Hát nem cuki? A várról először nem mertem elhinni, hogy eredeti, inkább egy Disney kastélyhoz hasonlít. Gugli szerint viszont mégiscsak a XIII. századból való. Saját medencével, yachtbeállóval és sirályparkolóval.
Ha az ember Olaszországban jár, akkor iszik cappuccino-t és eszik fagyit. Pláne, ha ilyen fagyit árulnak.
Viszont a fürdősapka divat hagy némi kívánnivalót, azt hiszem...
Sirmione-ból továbbhajóztunk Lazise és Bardolino felé, ami egy déja vu. Nézd csak a várat....Gondolom, egy építész volt a környéken annó...
Bardolino után pedig kevés perc múlva Garda következett, a tő központi helye. Sajnos ennél északabbra nem lehet hajózni, pedig az eredeti tervem az volt, hogy végig felmegyünk Riva-ba, ami a tó legészakibb csücske. Arra viszont már az ottlakók érdekében nem járnak turistahajók.
Ahová tehát NEM jutottunk el: Malcesine és Riva del Garda...
A tó egyébként nem rövid, 51 km hosszú, 370 km2, mélysége pedig 346 m. A vize pedig ilyen tiszta és ilyen szép türkizzöld.
A tónál hamarosan itt a szezon vége, de még mindig 24 fok meleg volt és nyílnak a virágok. Az éttermek és cukrászdák pedig tele emberekkel, és legtöbbször olaszul beszélőkkel, annak ellenére, hogy péntek volt. Persze rengeteg a turista is. Garda-ról nekem Szentendre jutott eszembe a kis utcákkal és ajándékboltokkal. A kikötő mellett pedig végig-végig egy mediterrán sétány.
A fagyi után Lillus még lenyomott egy tiramisu-t is, mert ugye nem lehet választani a fagyi és a süti között...és mivel egyszer élünk...
Sajnos minden véges, mint a seprűnyél, így búcsúztunk Garda-tól és jól elhúztuk a csíkot.
Nem szoktam kajákat fotózni, de kár, hogy nem volt nálunk telefon, mert életem legnagyobb pizzáját kaptam vacsira. Kb. 40 cm átmérőjű, ott az orrom előtt csinálták meg és sütötték ki a kemencében. Tele többféle sajttal és paradicsommal. És ezt egy full egyszerű étteremben mindösszesen 7 euro-ért, ami jutányos az előző vacsinál látott étlaphoz képest. Ott a sima pizza 8 euro és megy fel kb. 20 euro-ig. A különbség mindössze kb. 500 m. És hogy el bírnám viselni, hogy egy pizzeria van szemben a házunkkal, így a vacsora után csak átsétálsz a túloldalra és már otthon is vagy.
Még sötét volt, amikor kibuszoztunk a reptérre másnap kora reggel, de a napfelkeltét legalább a gépről néztük.
Remélem, tetszett a beszámoló. Ha van kedved még olvasgatni, az utazások kategóriában találod a korábbi utakról készült zöngeményeimet.
Üdv az utazóktól!
