Keresztül-kasul Toszkánán - 5. nap: Firenze

Firenze igazándiból már nem volt új számunkra, hiszen néhány évvel ezelőtt már jártunk itt egy idegenvezetős úton. Így akkor elég sokat megtudtunk a városról, de az idő rövidsége miatt pár dolog kimaradt. Most ezt igyekeztünk pótolni.

Felvezetésképp a Santa Maria Novella templomtól lesétáltunk a Dómig, aminek a szomszédságában úrinősen megkávéztunk, majd  szerintünk őslakos firenzei stílusban elsétáltunk az Uffizi mellett az Arno partra viszontlátni a Ponte Vecchio-t. Körbejártunk a Piazza della Signoria-n, majd mivel elkezdett cseperegni az eső, bementünk a Palazzo Vecchio-ba.

Még itthon megvettem időpontra a jegyet és ez nagyon jó ötlet volt. Ahogy beléptünk, egy kedves hölgy már irányított is minket a megfelelő helyre, kikerülve a sort. Kaptunk egy-egy tablet-et, amin keresztül elolvashattuk, ill. meghallgathattuk a legfontosabb tudnivalókat, érdekességeket az épületről. Nem voltunk időponthoz kötve, jöttünk-mentünk, ahogy akartunk. Javasolták, hogy először a toronyba menjünk fel, mert esőben leállítják a felmenetelt, így rövid időn belül már fentről pillogtunk lefelé a városra. Nem voltunk alacsonyan, annyit mondok, ötvenvalahány méteren (emléxünk a siena-i 102 méterre, ugye?).

Az épület a Medici család régi otthona volt, majd ők elköltöztek egy nagyobba és ez maradt a Városháza. Kezdetben a kettő  funkció párhuzamosan futott, a Medici-ek magukhoz hívták a tanácstagokat, ha valami felmerült. Ugyan Firenze hivatalosan köztársaság volt, de azért mégis akadt, aki egyenlőbb volt a többinél és megmondta a tutit. Az ő vezetéknevük pedig egy jó darabig Medici volt... A sors fintora, hogy a kicsit sem közkedvelt Piero Medici-t (Lorenzo fiát) épp a saját tornyába zárták, miután fellázadtak ellene. Mi láttunk a toronyban egy vasretesszel ellátott cellát, de ez olyan kicsi volt, hogy még le sem lehetett benne feküdni. Kb. mint egy ülőkád egy célzott lyukkal az alján. Senki sem érdemli meg, hogy ide zárják be.

Érdekes volt látni a videón, hogy az alacsony mennyezetes, fehér falú, egyszerű barna padokkal berendezett tanácsterem hogyan alakult az évek során a mai grandiózus csarnokká az Ötszázak Tanácsa részére. A mennyezetet több méterrel megemelték, felhúztak egy galériát, a falakat körben festményekkel borították, a mennyezetre meg ráfestették a firenzei történéseket (a kezdetektől a háborúkon át I. Cosimo toszkán nagyhercegig). Kinek pénze van...

A Medici-ek annyian voltak, mint égen a csillag (nem volt ritka a 10 vagy annál több gyerek), de közülük a 3 leghíresebb: az öregebb Cosimo, aki megalapozta a család hírnevét és gazdagságát, Lorenzo, aki hosszú ideig kormányozta Firenzét, bár pénzügyi zseninek nem volt mondható és I. Cosimo, aki a nagyhercegségig vitte. Meg volt még mellesleg két pápa is közöttük, de az már sok lenne ide.

A 2. sz. Cosimo nem a szerénységéről volt híres. Az épület (még mindig a Palazzo Vecchio-ban vagyunk) kb. 80%-a csak róla szól. Szerintem XIV. Lajos és Napóleon tőle tanult megalomániát. Kevés olyan helyiség akad, ahol nincs valamilyen pozitúrában lefestve. Jó, végül is csinált egy csomó mindent Toszkána érdekében, de ez volt a munkaköri kötelessége.

A gyerekeivel viszont mintha kissé spúr lett volna. Lett nekik az asszonnyal 11 gyerekük. Őket felzsúfolták a másodikra összesen 5 kicsi szobába, egy ágyba 2-3 gyerek is jutott úgy, hogy hogy volt az anyjuk lakrésze is és a dadák, szolgák helye is. Ott élték a mindennapokat abban a viszonylag pici lakrészben, miközben a palota több ezer négyzetméter alapterületű. Nem tudom elképzelni, hogy csak leugrottak volna egy kicsit bandázni a városi gyerekekhez, így valószínűleg egymás és a felnőttek agyára mehettek. És ha így éltek a nemesek, akkor mennyi hely jutott egy szegény családnak?

Az épület végigjárására kb. 2 óra kellett, már bőven ebédidő volt, mikor kijöttünk. A Dante téren lévő kiülős étteremben ettünk egy jó kis tésztát, majd jóllakva és megpihenve elsétáltunk a Ponte Vecchio-n át a Pitti Palotához.

Ez lett az új kecó, miután Medici-ék kiköltöztek a Palazzo Vecchio-ból (vecchio=régi). Érdekes, hogy az épület megmaradt az előző tulajdonos nevén, aki egy jól menő bankár volt. Hatalmas, hosszú U alakú házról van szó, itt biztosan jobban elfértek. Ma múzeum, hosszú sorokkal a bejárat előtt. Mögötte messzebb a domboldalon található a Forte di Belvedere erőd. 

Sajnos elég nagy távolságra, ezzel nem próbálkoztunk, gyalog reménytelen. Visszafordulva a híd felé megálltunk fagyizni. Gyanútlanul kértünk 2-2 gombóc fagyit, majd a kasszánál derült ki, hogy 20 euro lesz. 

A fagyi szuper volt, az adag óriási, úgy kellett letuszkolni, de azért ez levert. Máshol 1-2 euro egy gombóc.

Firenzében minden drágább, ez nem túl meglepő. Ha nem is duplája, de kb. másfélszerese az ára itt mindennek más helyekhez képest. Ennek ellenére kihagyhatatlan. A fagyival elbattyogtunk végig a folyóparton a Santa Croce-hez, mert az is kimaradt a múltkor. 

Ekkor viszont perceken belül leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és szakadt az eső. Beálltunk egy szentkép árus kis butikjába, ahonnan a bácsi legszívesebben kipaterolt volna minket, de a néni nagyon kedvesen behívott, hogy maradjunk csak nyugodtan. Gondoltuk, amíg esik, benézünk a Dómba, de olyan hosszú sor kígyózott végig az oldalán, hogy azalatt hatszor bőrig áztunk volna, így visszamentünk a pályaudvarra, amúgy is estefelé járt az idő. Nagyon praktikusan, az utcák egy része aluljáróban folytatódik, ami a vonatokhoz visz. Este még Juditéknál landoltunk, mivel meghívtak egy toszkán búcsúvacsira.

Másnap már nagy történések nem voltak, ráérősen összekészülődtünk, mert csak fél 3-kor indult vissza a gépünk Pestre a szokásos be nem jelentett és soha meg nem magyarázott 1 óra késéssel.

Hogy mi tetszett a legjobban? Nekem San Gimignano és a tengerpart lett a legemlékezetesebb.

Ha visszagondolok, a szélrózsa több irányába is utaztunk Pisa-ból, északra, észak-nyugatra, keletre és dél-keletre (nyugatra már a tenger van, arra azért nem), így Pisa jó kiindulási pont Toszkána bejárására, ahol nemcsak 6 napot, hanem sokszor 6 napot el lehetne még tölteni.

Ééés, itt a vége. Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs