Az utolsó nap minden utazásnál szomorú, pedig ismét szépséges nap kezdődött. Gyönyörű napfény, körben a hegyek, az út túloldalán egy patak.
A kiadós reggeli után még tettünk egy rövid sétát a közelben lévő vízeséshez, aztán a hegyek között továbbindultunk a kb. 10 percre lévő Berchtesgadenbe. Természetesen legfőbb nevezetessége, a Sasfészek volt a cél a hegy legtetején.
A feljutás ismét német módra kiválóan szervezett. 20 percenként buszok visznek fel, az egész kanyargós szerpentinről mesés a látvány, több mint 1700 méterről pedig még inkább. A busz induló és érkező helyén is nagy teraszok vannak, onnan aztán lehet gyönyörködni! A busz után még mindig nem vagy ott, jön egy hosszú alagút, majd a lift, ami 41 másodperc alatt visz fel a csúcsra.
Mielőtt bementünk az alagútba, útitársaink vadul öltözni kezdtek. Mi nyeretlen kétévesként pólóban, (én meg még pláne szoknyában) indultunk neki, nos az alagútban tényleg nagyon hideg volt. Fent azonban óriási szerencsénkre szuper idő fogadott, kicsit sem fáztunk.
Maga a ház nem nagy extraság, inkább csak azért híres,mert Hitler szülinapi ajándéka volt annó. Nos, állítólag sokat nem is használta. Ha enyém lenne, én nem nagyon kívánkoznék el onnan egy jó darabig máshová.
Most étteremként funkcionál, elvileg semmi korabeli emléktárgyat nem őriztek meg. A lift viszont teljesen eredeti, még a régi telefon is a helyén van.
Ha egyik oldalra néztél napsütéses nyár volt, ha a másik oldalra, akkor ködös tél.
A szűk egy óránk nagyon hamar elment, muszáj volt elindulni lefelé, mert indulni kellett hazafelé. Mondsee-nál megint tettünk egy próbát néhány napsütéses fotó érdekében. Hát ennyit a fenemód nagy verőfényről....
Salzburgban voltunk kb. du. 2-kor, este fél 9-kor landoltunk a ház előtt. Frenetikus egy hét volt, csak annyit mondok, tele csodákkal.