Nyaralás Isztrián 2: Trieszt-Brijuni-szigetek-Rovinj

A nyaralás 5. napjára (péntek), sőt a hétvégére is pocsék esős időt jósolt az előrejelzés. A legdepibb dolog, ha rossz időben a szálláson ücsörögsz, ugye? Így jött a szikra, hogy menjünk el Triesztbe. Hátha ott nem esik. De. Az odaúton csak lazán ömlött az eső, mire beértünk már csillapodott és néha már az esernyő sem kellett. Aztán megint rákezdte. Én nem tudom, de úgy tapasztalom, ha arrafelé esik, akkor nagyon esik. Amikor Velencében voltunk, akkor is bőrig (de szó szerint) áztunk, most szerencsére nem volt annyira vészes a helyzet.

Trieszt (római nevén Tergeste) nem volt betervezve, egy hirtelen ötlet eredménye és azt kell, hogy mondjam, egy kiváló ötlet eredménye. Nagyon szép, hangulatos, rendben van. Ez már többnyire a Monarchia stílusa a békebeli házakkal, nagy terekkel, sétányokkal.

A parkoló, amit megtaláltunk pont a római kori kisebb színház közvetlen közelében volt, innen tettünk egy szép nagy kört. 

Először elmentünk a Főtérre (Piazza Unitá), mely Európa egyik legnagyobb tere. U-alakban találhatók a jellemzően kormányzati és állami szervek épületei, a negyedik oldala pedig közvetlenül a tengerre nyílik, éppen úgy mint Lisszabonban.

Közvetlenül a víz mellett két varrónő üldögélt a parton. Kicsit csatlakoztam hozzájuk...

Talán éppen erre a katonára vártak, aki épp megjött a tengerről.

Ezután továbbsétáltunk a Canale Grande-hez. Tényleg hasonlít a feeling-je egy kicsit a velenceihez, bár a környék sokkal modernebb hatású, maga a csatorna is jóval fiatalabb a velenceieknél, a XVIII. században hozták létre. 

A végén található a színház, a sétány két oldaláról nyíló kis utcák tele vannak éttermekkel és kávézókkal, nem gond, ha megéhezel. Mi még akkor nem voltunk éhesek, így felgyalogoltunk a dombtetőn álló várhoz (Castello di San Giusto). 

Már majdnem fent voltunk, amikor megint esni kezdett, majd elállt, aztán megint rákezdte. Én fegyver kiállítást még életemben nem néztem meg ilyen alaposan! Nem beszélve a kőtárról. De van az az eső, ami motivációt csinál! Egyébként mindkettő érdekes volt.

Dél körül jelez a has, mi mást ehettünk volna Olaszországban, mint pizzát! Azt kell, hogy mondjam, az olaszok nem sajnálták tőlünk az adagokat. Brutális. 

Közvetlen a pult előtt ültünk, így végig is tudtuk nézni, hogy hogyan készül az ebédünk. Egy pizza a tészta kinyújtásától a készre sütésig tulajdonképpen alig néhány perc, de tényleg. Ezek szerint a legtöbb időt a futárra várás veszi el.

Egy másik római kori maradványhoz már ismét esőben caplattunk el. Ez tulajdonképpen a vízvezeték egy megmaradt darabja. Voltam olyan fanatikus, hogy rávettem a többieket, hogy nézzük meg még szakadó esőben is.

Fájó szívvel, de elindultunk haza, pedig vannak még nevezetességek, a hatalmas kikötőt csak az útról láttuk. Óriási a területe, daru hegyek állnak végig, rengeteg a konténer. Az Adria legfontosabb kikötője, a másik, Koper ennél jóval kisebb.

Szombat és vasárnap délelőttönként esett, de mindkét délután csodás strandidő lett. Ezen felbuzdulva, vasárnap estére beneveztünk a delfinfigyelő naplementés hajókázásra. Mikor 18.30-kor már a hajóban ültünk (a szomszédos Fazanaból indulnak a hajók), gyanús volt, hogy fura színű az ég a szárazföld felett, de a tenger felett meg süt a nap.  

No, sebaj, a szervező is úgy gondolta, hogy kifutunk. Kifutottunk, aztán 1 óra múlva visszafutottunk. Beborult az ég, fújt a szél, esett. Értelmes delfin ilyenkor ki se dugja az orrát a víz fölé. És a delfinek híresen okos állatok. Ellentétben a turistákkal, na de hagyjuk is. Pulóvert vittünk, a hajó fedett volt, szóval nagy tragédia nem történt. A szervező pasas rendkívül korrekt módon felajánlotta, hogy vagy visszaadja a pénzt, vagy jöhetünk másnap ingyen. 

Mivel hazamenni nem volt kedvünk, beültünk vacsorázni. Nos, az általam kért tenger gyümölcsei furmányos módon átváltoztak sertésszeletté, amin kissé csodálkoztam, de mivel nagyon fincsi volt a malac, így nem küldtem vissza (bár felajánlották a cserét).

Nos, aki delfint akar, az megy másnap, nem igaz? És mi akartuk azt a delfint! Tehát másnap ragyogó napsütésben megjelentünk ugyanannál a hajónál, ugyanabban az időpontban. És volt naplemente, és volt egy kevéske delfin is. Egyszer párszor láttuk őket, szóval ott voltak, de aznap nem volt nagy kedvük. Ettől függetlenül egy nagyon kellemes két órás hajókázásban volt részünk, nem panaszkodtunk egy picit sem.

A hajó a Brijuni szigetek között mocorog, ami teljes egészében természetvédelmi terület. Lakosok nincsenek, néhány szigetet csak a katonaság használ. Mivel a halászat és horgászat arrafele tilos, így a delfinek kedvelik a környéket, mert sok a hal. Tehát ez a nagy titok.

A delfinezés előtt, hétfőn még volt egy úticélunk, sőt ez volt az AZ úticélunk: Rovinj. Nekem 25+ éves vágyam volt oda eljutni. De alig mocorogtunk egy kicsit a városban, hamarosan a többiek is megszerették. Azok a szűk utcák, a színes házak, a virágok, a kikötő...és még sorolhatnám. Szívem csücske örökre.

Egy dombtetőn parkoltunk és onnan ereszkedtünk le először kertes nyaralók között, később az egyre szűkülő utcákon álló házak között az óvárosba. 

Muszáj volt megállni egy jeges kávéra, capuccino-ra, hogy erőt gyűjtsünk. Utána elértük a parton lévő helyi piacot, ami tele van a környék élelmiszereivel, elsősorban olivaolajjal és a különböző gombákkal, de van itt mi szem-szájnak ingere. Nehezen, de megálltuk, hogy ne hörcsögöljük be a finomságokat. 

A piacról kanyargós utcák visznek fel a Szent Eufémia templomhoz. Ennek a tornya látszik minden városi fotón, ez a jellegzetes adriai harangtorony. 

A templom őrzi Szent Eufémia szarkofágját. Eufémia legendájának számos változata van, én az egyik verziót írom most le:

Nos, az úgy volt, hogy Eufémiát a keresztényüldözések során többekkel együtt elfogták a rómaiak és mivel nem volt hajlandó megtagadni a hitét, végül az amfiteátrumban, az oroszlánok között találta magát. Míg a többieket a vadállatok rövid úton széttépték, őt csodálatos módon nem bántották.

Sajnos ettől függetlenül végül a rómaiak megölték őt is, majd eltemették. Hamarosan mindenféle, a nevéhez kapcsolódó csodák történtek és a végén már szentként tisztelték. Mindez Konstantinápolyban történt.

Egy épp soron következő bizánci császár azonban egyszer csak betiltotta a bálványok és szentek imádását, így a hívek a szent szarkofágját biztonságos helyre akarták menekíteni. A szarkofág azonban önállósította magát és eltűnt, majd Rovinj partján bukkant fel a vízből.

Végül nem minden nehézség árán, de egy egyszerű halászfiú segítségével kihúzták a vízből és azóta a méretes koporsó a templomban van. 

Elnézve ezt a több tonnás szarkofágot, szinte tuti, hogy minden pontosan úgy történt....Az viszont igaz, hogy Eufémia lett Rovinj védőszentje és az eredetileg Szent György névre hallgató templomot is átnevezték Szent Eufémiára, sőt a harangtorony tetejére is az ő szobra került, ami az aktuális széliránynak megfelelően fordul el.

A templomtól megint lefele vitt az út, elértük a Balbi-kaput és kijutottunk a Főtérre, ahol az Óratorony áll. 

Mielőtt ide bármit is építhettek volna, létre kellett hozni magát a teret, mert régebben itt még a tenger hullámzott. Tulajdonképpen Rovinj helyszíne eredetileg egy sziget volt, amit a szárazföldhöz kapcsoltak és így félsziget lett. A terület feltöltését és az építkezéseket a velenceiek követték el a XVII. században, mert Rovinj és persze a környék is több száz éven át Velence uralma alatt volt.

Mi tetszett Rovinjban? Nos, azon kívül, hogy minden, nagyon tetszettek a pici utcácskák, amik egészen levisznek a vízhez.

És nagyon bírtam, hogy még az utcai lépcsők egyik oldalára is pici asztalokat, székeket vagy párnákat raknak ki, növényekkel szeparálják el egymástól, kvázi  egy étterem vagy kávézó vendégtereként üzemelnek. Ezekről sajna nincs képem. Rengeteget tudtam volna még mászkálni, de a bélbolyhok jelzik, ha már enni kell. Ismét közvetlenül a hihetetlenül kék víz közvetlen közelében ebédeltünk, és újfent fergetegesen fincsi volt az étel, amit fehér borral öblítettünk le.

Megjegyzem, korábbi énünkhöz képest szó szerint alkoholizáltunk, ugyanis a standon van egy iszonyú jó koktélozós hely és hát sajna le kellett meózni, hogy a horrorisztikus 10 eurós ár arányos-e a koktél minőségével. Nos, a koktélok extra fincsik voltak, de azért a 10 euró nem kevés.

Zárásképpen mit is mondhatnék? Ez a horvát nyaralás is oly szuper volt, mint a tavalyi. Lehetőségünk volt végigjárni az Isztriai-félsziget nyugati partját a déli csücskétől egészen Triesztig és csodaszép helyeket láttunk. Nemcsak az általam rendelt halak, kagylók, polipok vagy tintahalak, de a többiek által kért ételek is remekek voltak, Gabi és Lillus többnyire pasta-t és rizottót ettek sonkával, zöldségekkel, finom szószokkal. Hogy visszamennénk-e? Nem kéne kétszer mondani!