A London Saga II. része/2nd chapter of the London Saga

3-4. nap:

A félidő reggele a Westminster Abbey oldalán kígyózó sorban talált minket. Azért az milyen, hogy ott sétálsz, ahol pl. a királynő is szokott, meg ahol a Vilmos-Kate esküvő lezajlott? (Egyébként sokszor egész közel voltunk a királynőhöz, csak épp ő nem tudott róla.) A templomban még magyar nyelvű audio guide is volt, azért tényleg ránk készültek! Közel 3000 embert temettek itt el, többek között Newton-nak, I. Erzsébetnek, Stuart Máriának és VII. Henriknek is itt van a síremléke. És Hitvalló Edward-nak, a templom alapítójának is, bár abból szinte semmit sem látni, úgy el van barrikádozva.

     

Gyönyörűséges a VII. Henrik kápolna csipkés mennyezete és persze az üvegablakok (mivel bent nem lehet fotózni, ezért az alábbi két képet a netről vettem illusztrációképp).

Ellentétben az ismeretlen katona sírjával, mely műpipacsokkal van nagy műgonddal körbepakolva. Szegény, foroghat….

Nekem a gótika a kedvencem és a Westminster gótikus a javából. Még a 900-as években kezdték el építeni az első templomot és azt építették tovább közel 500 éven át a mai formájára. Szerencsések az angolok, hogy ilyen szépségek megmaradhattak náluk és nem jöttek a tatárok, törökök, satöbbik. Nem úgy mint nálunk, ahol sajnos csak elvétve maradt meg egy-egy szép román kori vagy gótikus épület (lásd Bélapátfalva vagy Ják), vagy csak nagyon romos állapotban (pl. zsámbéki templom). A sorbanállás kiválóan alkalmas ilyenfajta filozofálgatásra vagy olvasgatásra. Általában sorálláskor olvastam el az útikönyvből egy-egy nevezetesség történetét és érdekességeit vagy átbeszéltük Henrik számos feleségét és kedves családját. Na, első hallásra az tényleg nem egyszerű.

Szép időben mi lehet jobb egy körnél a London Eye-on? Hát még egy kör! 

 

 

A türelem most is meghozta gyümölcsét, teljes 30 percen át gyönyörködhettünk a londoni panorámában. A kerék tövében répafák nőttek…hiába a sok eső…!

Amíg sorbanálltunk, természetesen Lillust szadiztam a fényképezőgéppel. Szerintem megérte, olyannyira, hogy a rejtett kamerázást a metrón is folytattam.

Elfáradtunk a sok ácsorgásban, de Richmond-ig volt idő pihenni. Richmond London egyik kertvárosa és meg kell, hogy mondjam, nagyon cuki kertvárosa. 

 Csupa zöld, hangulatos házakkal. Hampton Court-tel dúsítva.

 

Az valami csodás. Szikrázó napsütés, zöld gyep, csobogó Temze, hajókák…folytassam? Mint a képeslapokon. A palota tulajdonképpen egy téglalap, amit keresztben 2 épültrész tagol. Az első, legrégebbi része a főbejárat, a következő harmada VIII. Henrik korabeli (itt született egyébként), a hátsó része pedig a legújabb, a Vilmosok és Györgyök rezidenciája volt. Gondolnám, hogy mindig hátrafelé építettek hozzá, bár ebben nem vagyok egész biztos. Itt minden a szórakozásról és a pompáról szólt. Haverok, buli, stb. Még a toalett is bársonnyal bélelt. 

 

Csodás mennyezeteket itt is találtam, úgy látszik, ezek nekem nagyon bejönnek. 

 

 

Azt nem tudom, hogy VIII. Henrik ebből a tányérból ette-e húslevest, ha igen, nem csoda, hogy akkora lett, amekkora.

Sajnos nagyon hamar eljött a zárás ideje, pedig maradtam volna még, pl. kimehettünk volna a kertbe (mit kertbe, parkba), ha megtaláltuk volna a kijáratot. 

De tiszta egy labirintus az egész. Bezzeg, amikor megtaláltuk,akkor még pont nem akartunk kimenni. Legközelebb.

A konyha és a hozzá tartozó egyebek a főbejárat mellett vannak, így szegény Vilik és Gyurik a leghátsó traktusban nem sokszor ehettek meleg ételt. 

Mire odaértek az inasok a kajával az ebédlőbe, garantáltan kihűlt minden. Voltak még katonabácsik, nyenyerés nénik és egy cuki katonakislány is, épp lovas és egyéb bemutató zajlott, amíg ott voltunk.

Az idő gyorsan telt (túl gyorsan!) és már el is jött a negyedik nap, ami húsvét vasárnapja volt egyben. Mivel ilyenkor nagyjából minden zárva van, beneveztünk egy Stonehenge-Windsor kirándulásra.  
Alapvetően szerencsénk volt az időjárással, de aznap sikerült a hét legpocsékabb napját kifogni. A szél fújt, az eső esett és ez még rosszabbul esett, mivel Stonehenge köztudottan egy hatalmas sík terepen van, még esély sincs behúzódni valahová. Maradt a shop, ahol egyszerűen botrányosan pofátlan árakat kérnek egy-egy valamiért. Mondjuk nem sok mindent találtam, ami tetszett, így kevésbé (sőt egyáltalán nem) fájt a szív. (kézzel festett selyemsál 150 font. Én kérek elnézést.) Visszatérve Stonehenge-re, maga az építmény meglepően pici, valahogy a fotók alapján nagyobbra számítottam. Persze így is épp elég volt a köveket odacipelni és feltermelni. Azért jó lenne, ha kiderülne, hogy mi is Stonehenge tulajdonképpen, de erre kicsi az esély azt hiszem.

Windsor még esőben is szépséges, de napsütésben aztán tényleg pazar lehet. Egy része látogatható, de aznap, mivel a királyi család is ott volt, nem lehetett mindent megnézni. Azért amit láttunk, az sem volt semmi. (Mivel itt is tilos a fotózás, ismét Google segítségét kértem.)

 

 

 

 

  

 

A napot egy nagy adag török kajcsival zártuk, aztán már csak a szokásos módon dőltünk be az ágyba.

Még mindig folyt. köv.

6 fantasztikus nap Londonban 1./6 fantastic days in London

Immár hagyomány nálam, hogy a hosszabb-rövidebb utazásokról fényképes beszámolót írok. Naná, hogy most is, hiszen ez a mostani út nagyon-nagyon különleges volt számomra. 9 évesen kezdtem el angolul tanulni és azóta vágyom, hogy kijussak Londonba. Ez most meg is történt, de várnom kellett rá egy „pár” évet. És akkor következzenek az élmények és benyomások. Még itthon csináltunk egy tervet, hogy mikor, mit szeretnénk megnézni, ezt nagyjából tartottuk is. Sajnos a sorban állásokkal nagyon sok idő elment, de amit látni kellett, azt azért láttuk.

1-2. nap:

Az óra hajnal háromkor csengett, mert a gépünk 6:20-kor indult,de annyira izgatottak voltunk Lillussal, hogy rögtön felkeltünk. Nagyon izgultam, hogy hogy lesz a bejutás a reptérről, hogy igazodunk el a metróban, hogy találjuk meg a szállásunk. Ehhez képest minden sima volt: a Stansted express-t rögtön megtaláltuk, a metróban nem tévedtünk el és 3 perc alatt megvolt a szállásunk is. Utóbbiért hála a Google map-nek, ezúton gratula a kitalálójának. A legkevésbé a repülés izgatott, mivel már elég sokszor repültem és szeretem is. A Ryanair-ről nem hallottam teljesen pozitívakat, de megvédem őket, mert pontosan indultak-érkeztek, minden korrekt volt. Délelőtt 10 körül érkeztünk a hostel-be, de mivel a szobát csak délután lehetett elfoglalni, leraktuk a cuccost és elindultunk a Tower-be.

Londonban 12 metróvonal van, hamarosan kezdik a 13-dikat. Kesze-kuszának tűnik elsőre (legalábbis nekem), de szuperül ki van táblázva, még a hülye turistáknak is egyértelmű minden, aki elkeveredik az tényleg lüke. Egy pici csalódás volt, hogy a legtöbb állomás úgy néz ki, mintha eredetileg gyárépület lett volna, persze fogalmam sincs, milyennek gondoltam őket. Nyilván ilyennek, mint itthon. Meg szerintem mintha lassúbb is lenne, mint a miénk, de erre nem fogadnék. Azért az milyen, hogy hat vonalat még a XIX. században megépítettek? Nálunk meg most jött össze nagy-nehezen a negyedik. Egyébként Hammersmith-ben volt a szállásunk, nagyon jó helyen, metró 3 percre, buszvégállomás 2 percre.

Ahogy feljössz az aluljáróból, szembetalálod magad a Tower-rel, mellette a Temze és a Tower Bridge. Hát mit ne mondjak, gyönyörűek. Viszont nem tetszik, ha a régi és új épületek keverednek. Adva vagyon egy gyönyörűséges Tower és mellette egy böszme, ormótlan, trapéz alakú betonszörnyűség. Fogalmam nincs, hogy engedélyezhették ezt. A túlpart még csak-csak, mert ott egymás hegyén-hátán vannak az üvegcsodák (beleértve a legújabb Shard-ot). Na, mindegy.

A White Tower-t mindenki ismeri legalább képről, hát az olyan szép is mint a képeken. Rendben van tartva kívül-belül, zöld a gyep, patent minden. 1078-ban kezdték el építeni, á, nem is számolom ki, hány éves. Rengeteg. Sosem sikerült senkinek sem elfoglalnia, ezt a falakat nézve el is hiszem.
 

Ja, és a hollók! Hat holló lakik a Tower-ban, egy fiú (Eugene) és öt lány. Állítólag, amíg hollók élnek a Tower-ban, addig fennmarad a monarchia. Az angolok ezért nem rizikóznak, levágják a hollók szárnytollainak a végét, hogy ne tudjanak messzire repülni, (bár így is volt egy, amelyik meglógott) és van ketrec is. Egyet viszont rossz magaviseletért száműztek. Vajon mit tehet egy holló, amiért kipaterolják a pikszisből?

A koronaékszerekért kb. egy órát álltunk sorba, de ha már ott vagyunk, ugyebár…? Ha jól emléxem, az Imperial Crown-ban van a Koh-i-noor gyémánt meg még mellesleg 3000 apró gyémántocska. Érdekes módon, a koronakészítők nagyon szerették a lila színt (pedig nem is nemzeti színük), mert a koronák teteje általában lila bársonnyal van bélelve. Nagyon jól megcsinálták a termet, mert a koronákat tartalmazó vitrin mellett egy mozgójárda megy, így csak ráállsz és nézel, nézel…mert fotózni azt nem lehet.

A Tower után a híd következett.

Ez az a híd, aminek az alsó részét felnyitják, ha dagály idején nagy hajó érkezik. Sajnos ez kimaradt nekünk, így csak a gépezetet nézhettük meg, ami az egészet mozgatja.

Első napra már csak a St. Paul’s Cathedral volt betervezve. A hídtól a City-n gyalogosan vágtunk keresztül, útbaejtve a Monument-et. A City maga elég kicsike (kb. 1 km2), ez volt az eredeti London, ami tekintve a város mostani hatalmas méretét, eléggé hihetetlen. De két fáradt utazónak még ez a kis séta is több mint elég volt. A Monument az 1666-os nagy tűz emlékére épült és fel lehet menni a tetejébe, de már egy porcikánk sem kívánta a több mint 300 lépcsőt. Meg nagyon körbe is van építve, sajnos, így nem látni túl messzire. A székesegyház kívülről szebben mutat, belül nem akkora nagy szám. De mégiscsak a legnagyobb Angliában és a második legnagyobb Európában. Az első természetesen a Szent Péter bazilika Rómában.

A második nap reggel első utunk a Big Ben-hez vezetett. Lillus már alig várta, ő erre gyúrt régóta.

Parókaleszedő, erős szél, de gyönyörű reggel és szikrázó napsütés. Ha erre nézel, Parlament, ha arra nézel, London Eye, szóval pazar.

Utána séta a Whitehall-on le a Trafalgar Square-ig. Ahol csődület van, az vagy a lovastestőrség laktanyája vagy a Downing Street 10. Két szerencsétlen lovas áll majdnem mozdulatlanul a laktanya kapujában és egész nap „élvezi” a lüke turisták rohamát. Fotózkodás, lósimogatás, stb. Ők meg talpig beöltözve, némán, egyhelyben. Minden részvétem az övék, beleértve a lovakat is. A Downing Street 10-hez természetesen nem lehet belátni, bár mindenki fotóz ezerrel (én is).

Nincs az az idő, ami elég lenne múzeumokra, így a neten körbenéztem, hogy mit érdemes megnézni a National Gallery-ben. 

Van néhány impresszionista kép (szívem csücskei az impresszionisták) és tratraaaa, ott őrzik van Gogh Napraforgók c. képét is. És csodák csodája, ebből a képből kettő is van. Az egyik Londonban, a másik Amszterdamban, de most olyan mázlink volt, hogy mindkettő itt volt Londonban. Van az a keresd a különbséget rejtvény. Mi azt játszottunk. Az amszterdami egy hangyalábnyit jobban tetszik. Teljesen jogos volt Lillus kérdése, hogy miért fest egy festő két ugyanolyan képet? Valaki tudja? Én nem, de aki levágja a saját fülét, az szerintem egyéb „gazságokra” is képes. A napraforgókat amúgy is szeretem és ezt a képet is, meg ki tudja, eljutok-e Amszterdamba? A shop persze rakva volt napraforgós könyvvel/rütyütyüvel/szatyorral/bögrével/képeslappal/poszterrel/stb-vel, de megtartóztattam magam. Egyébként a város tele van souvenir shop-okkal, a shop-ok pedig giccsekkel, de azok legalább jó drágák….

Trafalgar Square-től séta végig a Mall-on, a St. James Park-on át a Buckingham Palace-ig. Természetesen bemenni nem lehet. Én sem örülnék, ha emberhegyek gyalogolnának végig a lakásomon. Ezzel már csak a királynő van így. De hogy még csak nem is integetett az ablakból? Botrány. 

A palotához legközelebbi metrómegálló neve Victoria, a palota előtti szobor a Victoria Memorial, és még a St. Paul’s előtt is egy Viktória emlékmű áll. Meg gondolom még pár ezer szerte az országban. Az évek számát tekintve rajta kívül csak a jelenlegi királynő uralkodik hosszabb ideje. Hiába, a nők jobban bírják a gyűrődést, főleg a többgyerekesek. Bár amit a családi életéről hallottam, az alapján nem volt egy mintaanya. Sőt inkább egy antianya. Gyakorlatilag a dadusok nevelték fel a gyermekeit, mert számára kizárólag a férje számított és amikor Albert herceg meghalt, teljes depresszióba került.

A palotától tovább séta a Wellington Arch-hoz (Hyde Park), ott viszont felszálltunk a jól ismert piros buszra a Picadilly Circus-ig. A szobrot épp renoválják, csak a fényreklámot láttuk. 

Erre a napra terveztük be Madame Tussaud's panoptikumot is. Aki ide be akarja tenni a lábát, vegyen előre jegyet, különben nem egy órát áll sorba, hanem kettőt (egyet a jegyért, egyet a bejutásért). A viaszbábukon kívül van még más is. Az egyik egy nagyon aranyos ötlet: mini londoni taxikba kell beleülni, ami végigkanyarog egy alagúton és útközben a város történetét, eseményeit mutatják be szintén viaszbábukkal. Aki szeret félni, az bemehet egy vaksötét folyósóba, ahol mindenféle iszonyú zajok vannak és időről-időre eléd vagy a nyakadba ugrik egy ordibáló-sikoltozó alak. Én nem szeretek félni, de férfiasan bevallom, végigröhögtem az egészet.

Az Oxford Street-en első állomás a Forever21, majd a Disney Store volt, ahol egy Olaf-fal lettünk gazdagabbak (és Lillus boldogabb). A második este is sikerült bezuhanni az ágyba.

Folyt. köv.

Cukiságok/Cuties

 

Szettesítés/Setting sets

A két korábban mutizott mandala medált szettesítettem. A narancsos-türkizest úgy, hogy csináltam egy másik medált, ami mágneskapoccsal csatlakozik a lánchoz, ezért egyszerűen cserélhető. A mandalában több a narancsszín, a golyóban több a türkiz, így mindkét színű felsőmhöz van passzoló medáliám. Régebben csináltam egy  bronz Kashaya-bogyós fülcsit, az "véletlenül" épp jó a lánchoz.

The previously shown mandala pendants have got their pair. The orange-turquoise set includes another pendant connecting to the necklace part with a magnetic clasp, so it can be easily changed. The mandala has more orange, the ball has more turquoise, so both tops of mine have a matching pendant. I used to bead a pair of bronze earrings using beaded beads by Kashaya before, they 'accidentally' suit the collier.

Egy színes egyéniségnek/To a colourful person

Megálmodtam, megcsináltam, odaadtam Nórának, hogy örüljön. Örült!!

I have dreamt, done and given it to Nóra to make her happy. She was.

Mandala 3

Nekem szokatlan színkombinációban, ideiglenes felfüggesztéssel. A gazdija szebb lánccal kapja majd.

In an ususual color combo with temporary hanging. The owner will have it with a nicer lace.

Mandala 1-2

 

Megfogadtam Mézesmama tanácsát, íme Mandala 1 és Mandala 2!

I took Mézesmama's advice, here come Mandala 1 and 2.