Újabb hímzettek/New embroidered ones

Úgy érzem, a mandalák már elég jól mennek, így más formákkal próbálkozom. És egyenlőre még csak sóhajtozom a freeform-ok után...de azért már kéne fűzni is valamit! A szívecske már meglelte helyét Kata nyakában, a türkiz és a sárga-lila még parkol. A kasmír medálka pedig nálam marad. Utóbbinál olyan színeket választottam, amik a kasmír anyagokon is gyakoriak.

I feel embroidering mandalas is okay now so I am trying with other forms. And I am still dreaming of freeforms...but I should also weave something...The heart has found its place around Kata's neck, the turquiose and the yellow-purple ones are still parking. The paisley pendant stays with me. The colours selected are typical colours of textile from Kasmeer.

London III, avagy az utolsó két nap/London III

5-6. nap:

Hétfőn reggel a Royal Mews-ban kezdtünk. Ez a hogy is mondjam, királyi hintó és autóistálló. A Koronához tartozó államok (pl. Ausztrália, Írország, Skócia, stb.) mind készíttettek egy-egy hintót a királynőnek ajándékba, amit aztán bizonyos időközönként használ is, gondolom én. Ott van még kiállítva néhány autó is, Erzsébetünk kedvence a Bentley, mint megtudtuk.

Na és persze a koronázási hintó is itt található. Íme a kép, aztán mindenki döntse el, teccős-e avagy sem ebben a formában.

A Royal Mews a Buckingham Palota háta mögött van, így csak egy macskaugrás volt, hogy beépüljünk a tömegbe azt a bizonyos híres őrségváltást megtekintendő. A legjobban azok helyezkedtek, akik a palota kerítéséhez álltak, mert ők legalább látták az udvaron lezajló dolgokat. Esetünkben csak a fényképezőgép látta igazán, mi már kevésbé. Mi inkább a bevonulásrészét kaptuk, ezért elhatároztuk, hogy másnap reggel pótoljuk a kimaradt részeket, de ez aztán már nem jött össze. Next time.

A Palotától séta vissza a Westminster Pier-hez, ahonnan hajóval alácsorogtunk a Tower-ig. A hajón egy roppant humoros kapitány segítségével tudtuk meg, hogy épp mit látunk (nagyjából lebontott híd, Shakespeare Globe Színház másolata, egy kalózhajó bulicélokra, a HMS Belfast hadihajó, többek között)

  

 

De tényleg ari volt (meg ez kedves sapkás társaság is), még ha csak felvételről is. Sajnos az út elég rövid, ilyenformán túl hamar megérkeztünk, bár jó lett volna még hajókázni (és ücsörögni) egy kicsit. A kiindulástól kb. egy bő órányira van Greenwich és a Cutty Sark nevű hajó, amit majd szintén legközelebb szeretnénk megnézni. Az élet nagy igazságtalansága, hogy egy nap csak 24 órából áll (még Londonban is) és hat nap csak 6x24-ből.

Szóval a Tower-nél kiszállva elbaktattunk a British Museum-ba. Mivel ez már ebéd után volt, csak néhány válogatott részt néztünk meg odabent. A múmiák nem volt kérdés, az athéni Parthenon szobrai megint csak nem, ráadásképp voltak még görög vázák és mükénéi fürdőkádak, asszír szárnyas bikák és szépséges reliefek is, ha jól tévedek Babilonból. Ezek (különösen a babiloni cuccok) tényleg nagyon szépek! Ebben az egészben az a fantasztikus, hogy amit még annó csak a művészettörtének könyvekben láttam, azok most ott voltak az orrom előtt. Mint pl. Periklész híres szobra. Egyébként szeretem a művészettörténetet, pláne élőben.

 

Athénban már jártam még egri leányka koromban, így akkor megtekinthettem az ellopott reliefek és egyebek hűlt helyét. Most hiánypótlóként megnéztem azt, aminek a hűlt helyen kellene lennie. Merthogy az angoloknak igazából baromira semmi joga nem volt ahhoz, hogy ezeket onnan leszedjék és azóta is maguknál tartsák. Képesek voltak egy fél görög templomot is elhozni!

 

Véleményem szerint ezeknek mind Athénban kellene lenniük ott, ahol készültek és ahová tartoznak. Na ezen megint jól elfilozofálhattunk Lillussal. Periklész szobra mellett ücsörögve összedobtam egy hevenyészett töriórát a görög-perzsa háborúkból, mert az 5. osztály már igen rég volt a lányom életében. Jövőre, ha megint tanulják töriből ezeket, legalább lesz valamilyen emléke a görögökről.

És eljött az utolsó nap. Ez mindig fáj, de Londonban különösen. Annyi mindent lehetne még csinálni, megnézni…! A sok közül a Harrod’s lett a kiválasztott.

 

Ha már vásárolni nem, legalább nézelődni tudunk egy kicsit. A Harrod’s-ban az a röhej, hogy persze drága, ezt mindenki tudja, de van vásárló is! Nemcsak nézelődő turisták mint mi, hanem vevők! Nóra javaslatát követve a játékosztályt és az élelmiszerosztály néztük meg, de bolyongás közben végigmentünk a bútorosztályon is. Hát mit ne mondjak, be tudnám rendezni onnan a kérót! A játékosztály mindaddig egy szokásos, persze drága terep, amíg szembe nem találod magad a 11 ezer fontos (nem tévedés!) játékautóval. Íme:

 

Gondolom, a kastélyparkban remekül lehet vele róni a köröket, talán csak a kavicsok zavarnak egy kicsit. Azért ez milyen? Bőrülés, rendes működő autó, kb. 30-40 km/h-val tud menni és röpke 4 millában van forintban. Elég szép?

Az élelmiszerrészlegben olyan gyümik vannak, hogy én kérek elnézést, amiért nem is hallottam még róluk. Naponta frissen szállítva Brazíliából, Kolumbiából meg innen-onnan. Hát igen, ez egy másik élet.

 

És akkor tényleg ennyi volt. Fél kettő körül elindultunk a reptérre és este 9-kor befutottunk Pestre. Szép, tiszta időben tudtam még a gépről is néhány fotót megejteni. A képen (a gép szárnyán kívül) a Temze tölcsértorkolata (lehetne) látható, ahogy épp eléri a La Manche csatornát. De higgyétek el, tényleg ott volt.

Általában mindig örülök, ha magyar földre teszem a lábikómat, de most nem. Egyáltalán nem. Azóta is visszamennénk. Talán 1x megint…

És itt a vége.

A London Saga II. része/2nd chapter of the London Saga

3-4. nap:

A félidő reggele a Westminster Abbey oldalán kígyózó sorban talált minket. Azért az milyen, hogy ott sétálsz, ahol pl. a királynő is szokott, meg ahol a Vilmos-Kate esküvő lezajlott? (Egyébként sokszor egész közel voltunk a királynőhöz, csak épp ő nem tudott róla.) A templomban még magyar nyelvű audio guide is volt, azért tényleg ránk készültek! Közel 3000 embert temettek itt el, többek között Newton-nak, I. Erzsébetnek, Stuart Máriának és VII. Henriknek is itt van a síremléke. És Hitvalló Edward-nak, a templom alapítójának is, bár abból szinte semmit sem látni, úgy el van barrikádozva.

     

Gyönyörűséges a VII. Henrik kápolna csipkés mennyezete és persze az üvegablakok (mivel bent nem lehet fotózni, ezért az alábbi két képet a netről vettem illusztrációképp).

Ellentétben az ismeretlen katona sírjával, mely műpipacsokkal van nagy műgonddal körbepakolva. Szegény, foroghat….

Nekem a gótika a kedvencem és a Westminster gótikus a javából. Még a 900-as években kezdték el építeni az első templomot és azt építették tovább közel 500 éven át a mai formájára. Szerencsések az angolok, hogy ilyen szépségek megmaradhattak náluk és nem jöttek a tatárok, törökök, satöbbik. Nem úgy mint nálunk, ahol sajnos csak elvétve maradt meg egy-egy szép román kori vagy gótikus épület (lásd Bélapátfalva vagy Ják), vagy csak nagyon romos állapotban (pl. zsámbéki templom). A sorbanállás kiválóan alkalmas ilyenfajta filozofálgatásra vagy olvasgatásra. Általában sorálláskor olvastam el az útikönyvből egy-egy nevezetesség történetét és érdekességeit vagy átbeszéltük Henrik számos feleségét és kedves családját. Na, első hallásra az tényleg nem egyszerű.

Szép időben mi lehet jobb egy körnél a London Eye-on? Hát még egy kör! 

 

 

A türelem most is meghozta gyümölcsét, teljes 30 percen át gyönyörködhettünk a londoni panorámában. A kerék tövében répafák nőttek…hiába a sok eső…!

Amíg sorbanálltunk, természetesen Lillust szadiztam a fényképezőgéppel. Szerintem megérte, olyannyira, hogy a rejtett kamerázást a metrón is folytattam.

Elfáradtunk a sok ácsorgásban, de Richmond-ig volt idő pihenni. Richmond London egyik kertvárosa és meg kell, hogy mondjam, nagyon cuki kertvárosa. 

 Csupa zöld, hangulatos házakkal. Hampton Court-tel dúsítva.

 

Az valami csodás. Szikrázó napsütés, zöld gyep, csobogó Temze, hajókák…folytassam? Mint a képeslapokon. A palota tulajdonképpen egy téglalap, amit keresztben 2 épültrész tagol. Az első, legrégebbi része a főbejárat, a következő harmada VIII. Henrik korabeli (itt született egyébként), a hátsó része pedig a legújabb, a Vilmosok és Györgyök rezidenciája volt. Gondolnám, hogy mindig hátrafelé építettek hozzá, bár ebben nem vagyok egész biztos. Itt minden a szórakozásról és a pompáról szólt. Haverok, buli, stb. Még a toalett is bársonnyal bélelt. 

 

Csodás mennyezeteket itt is találtam, úgy látszik, ezek nekem nagyon bejönnek. 

 

 

Azt nem tudom, hogy VIII. Henrik ebből a tányérból ette-e húslevest, ha igen, nem csoda, hogy akkora lett, amekkora.

Sajnos nagyon hamar eljött a zárás ideje, pedig maradtam volna még, pl. kimehettünk volna a kertbe (mit kertbe, parkba), ha megtaláltuk volna a kijáratot. 

De tiszta egy labirintus az egész. Bezzeg, amikor megtaláltuk,akkor még pont nem akartunk kimenni. Legközelebb.

A konyha és a hozzá tartozó egyebek a főbejárat mellett vannak, így szegény Vilik és Gyurik a leghátsó traktusban nem sokszor ehettek meleg ételt. 

Mire odaértek az inasok a kajával az ebédlőbe, garantáltan kihűlt minden. Voltak még katonabácsik, nyenyerés nénik és egy cuki katonakislány is, épp lovas és egyéb bemutató zajlott, amíg ott voltunk.

Az idő gyorsan telt (túl gyorsan!) és már el is jött a negyedik nap, ami húsvét vasárnapja volt egyben. Mivel ilyenkor nagyjából minden zárva van, beneveztünk egy Stonehenge-Windsor kirándulásra.  
Alapvetően szerencsénk volt az időjárással, de aznap sikerült a hét legpocsékabb napját kifogni. A szél fújt, az eső esett és ez még rosszabbul esett, mivel Stonehenge köztudottan egy hatalmas sík terepen van, még esély sincs behúzódni valahová. Maradt a shop, ahol egyszerűen botrányosan pofátlan árakat kérnek egy-egy valamiért. Mondjuk nem sok mindent találtam, ami tetszett, így kevésbé (sőt egyáltalán nem) fájt a szív. (kézzel festett selyemsál 150 font. Én kérek elnézést.) Visszatérve Stonehenge-re, maga az építmény meglepően pici, valahogy a fotók alapján nagyobbra számítottam. Persze így is épp elég volt a köveket odacipelni és feltermelni. Azért jó lenne, ha kiderülne, hogy mi is Stonehenge tulajdonképpen, de erre kicsi az esély azt hiszem.

Windsor még esőben is szépséges, de napsütésben aztán tényleg pazar lehet. Egy része látogatható, de aznap, mivel a királyi család is ott volt, nem lehetett mindent megnézni. Azért amit láttunk, az sem volt semmi. (Mivel itt is tilos a fotózás, ismét Google segítségét kértem.)

 

 

 

 

  

 

A napot egy nagy adag török kajcsival zártuk, aztán már csak a szokásos módon dőltünk be az ágyba.

Még mindig folyt. köv.