Minden utazásnak van egy szomorú része...igen, az utolsó nap. Igazából ez az utolsó előtti volt, de a 6. nap már a visszautazással telt el. Első napirendi pontunk azonban korántsem volt szomorú. A vidám, verőfényes napon Versailles várt ránk. Mi is vártunk rá, mert a Gare d'Austerlitz-en az egész vonatközlekedés megállt, tájékoztatás nuku, kiírva bármi infó nuku, a szegény turisták (pl. mi) meg azt sem tudták, hogy merre az arra. Már kezdtem otthon érezni magam, de 23 perc után minden megindult, így mi is. Nem tudom, mi volt a vonattal, de néha majdnem gyalogosan nagyobb tempót tudtunk volna elérni. Summa summarum, a kb. 40 pereces útból több mint egy óra lett.
Viszont amikor szembe találod magad a kastéllyal, az feledteti a vonatot.
Olyan érzésem volt, mint amikor egy tortát leöntenek csokimázzal és lecsurog a tetejéről a bevonat (nyammi), na éppen így "csurog le" az aranyozás a kastély tetejéről. Az említett versailles-i verőfény pedig nem ront a helyzeten.
Az információs iroda saját bevallása szerint egy versailles-i látogatás alaphangon 3-4 óra és akkor gyakorlatilag alig láttál valamit. Amikor már elmondhatod, hogy megnézted Versailles-t, az egy nap. Nekünk sajna nem volt egy egész napunk...Először a királyi szobákat néztük végig, magunkat halálmegvető bátorsággal átverekedve a tömegen, természetesen a híres Tükörtermet nem kihagyva, majd kivonatoztunk a Nagy és a Kis Trianonba.
Tulajdonképpen minden szoba (sőt az egész építmény) azért lett, hogy XIV. Lajosról szóljon.
Majdnem minden szobában van róla egy festmény, római császárként, Apollóként vagy egyéb állapotban ábrázolva. Aki egyszer megcsípte az udvari festő pozíciót, többet nem volt megélhetési gondja. Viszont gondolom, melózott is rendesen, mert a szobák rakva vannak falfestményekkel és képekkel és nem kevés szoba van. A király és királyné szerintem napokig is ellehetett úgy, hogy nem is látta a másikat. Hát ha jól emlékszem, Lajos nem volt túlzottan oda Mária-Teréziáért (ahogy az már ilyen körökben lenni szokott).
A Tükörterem kisebb, mint vártam, de gyönyörű. És még a lépcsőháznak is megadták a módját.
Nagyon jó, hogy van ez a kisvonat, mert a két Trianonig a kastélytól kb. 30-40 perc az út gyalog (csak oda). A vonatnak 4 megállója van, ahol akarsz, kiszállsz, körülnézel és a következő vonatra visszaszállsz és mész tovább. Az ötlet jó, de ha még publikálják is, akkor még egyértelműbb lenne a mezei turisták számára. De rájöttünk. A Trianon-ok Marie Antoinette kívánságára épültek, hogy legyen hová elvonulnia, ha egy kis magányra és "paraszt feeling-re" vágyik. Ennek megfelelőek a belső terek is.
Nagyon szerényen nyomták. Épp csak egy csipetnyi arany meg egy apró darab bársony itt-ott....
Elismerem, tényleg sokkal több időt is el lehet gond nélkül tölteni Versailles-ben. Az idő viszont nagyon sietett, ezért sietve elcsíptük az épp induló vonatot és most szerencsére jóval gyorsabb tempóban értük el az Eiffel torony megállót.
A toronytól indulnak a sétahajók, amivel 1 óra alatt ismét végigélvezhettük azokat a nevezetességeket, amiket az előző napokban láttunk, csak most más szögből. A hajókázás után pedig végre hozzájutottam a napok óta vágyott igazi párizsi sütimhez egy igazi párizsi cukiban. Sok cukorral, nagy habbal a tetején.
Hozzá tényleg narancsból és tényleg frissen facsartan szervírozott narancslével. Próbáltunk igazi párizsiak módjára lazán ücsörögni az esti napsütésben a cuki teraszán. Mellettünk egy pasi épp csigát evett....zöld trutyiban...olyan romantikus. Utána ráküldött még egy hamburgert sült krumplival, biztos, ami biztos. A másik asztalnál pedig egy szöszke német kislány a Tannenbaum-ot énekelgette....milyen kellemes. De tényleg tök jó volt.
És most, elérkeztünk az utolsó és tényleg a legeslegutolsó nevezetességhez. Amiről már esett szó, de mégsem, Lillus überkedvencéhez, Párizs "Öreg Hölgyéhez",.....az Eiffel toronyhoz!!!!
Az előre váltott jegynek köszönhetően nulla sorban állás után fel is értünk és vetettünk egy kör alakú búcsú pillantást a városra. Íme a Montparnasse torony a lenyugvó nap fényében.
Brutálisan sok anyag van benne (nem a városban, a toronyban), rettenet sok vasszegecs tartja össze, amikor alatta állsz, szinte rád zuhan az egész. Hihetetlen, hogy az 1800-as évek végén ezt így létrejött. Voltak olyan bátrak, akik lépcsőn tették meg az utat felfelé, nem állítanám, hogy ez ránk is igaz volt. Határozottan nem. Még lefelé is egy kicsit szédülős, ahogy csak mész, mész lefelé, körbe, körbe...
És a legvégén, a hab a tortán, az a pár nyuszi volt, amelyek közül az egyik Lillus karjában landolt. Baktatsz fáradtan, ámde békésen a szállásod felé és egyszer csak a kezedbe nyomnak egy nyulat!
Igen, pontosan ez történt. A nyulak, mint kiderült fotómodellek voltak, mert a gazdájuk pénzt kért volna a képekért, de mi már megelőztük és leadtunk egy gyors sorozatot.
Másnap délután még vetettünk néhány pillantást az Alpokra, miután közel egy órát ücsörögtünk a gépben beszíjazva (még a földön, valami sztrájk miatt?), majd szerencsésen landoltunk Ferihegyen.
És akkor a konklúzió:
Párizs szuper, a látnivalók gyönyörűségesek. Párizs drága, de a bagett még este 8-kor is friss és meleg. A közlekedés jól szervezett, de az autósok nagyon türelmetlenek és állandóan dudálnak, persze nagy a forgalom. Szívesen visszamennénk még, hiszen annyi mindent nem láttunk. Viszont Lillussal megállapodtunk abban, hogy lakni nem laknánk ott. Ha lehetne választani, csakis London!!!! Tehát igaz a mondás, mentünk, láttunk, visszamennénk, de azért jó volt hazajönni a saját kuckónkba.
Itt a vége, fuss el véle.
Köszönöm, hogy jöttél és elolvastad kicsiny beszámolómat.
Szeretettel üdvözöl:
Tündrüs
Ui. Gyere máskor is! Jövök újra az elmélkedésekkel, mutizom a legújabb ékszereimet, amikor a II. Gyöngybemutatóra készítettem és más izgi dolgokkal is készülök folyamatosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése