2015. augusztus 11., kedd

Elmélkedések 18., avagy Trendi Annó 3.rész: Görögök és rómaiak

Az aranyat a görögök sem vetették meg. Miért is tették volna? A kezükön, fülükön kívül például a fejüket és hajukat is előszeretettel ékszerezték. Szívesen hordták a karkötőket kettesével. Lehet, hogy nekik köszönhetjük a duplasoros karikat? 
Hát nem, ezt a perzsáktól tanulták, ott volt eredetileg divat a több karkötő viselése. A görögök az ékszerkészítés csínját-bínját lényegében Egyiptomból vették át, de saját stílust alakítottak ki. Aztán jóval később Nagy Sándor hódításaival a perzsa mellett az indiai és egyes közel-keleti kultúrák ékszerművessége is nagy hatással volt a görögökére.

Az aranyból készült foglalatokba szívesen illesztettek gyöngyöt (tengeri népről beszélünk, ugyebár), drágakövet vagy féldrágakövet, mint például gránátot, karneolt, smaragdot vagy hegyikristályt. 

  

Az első képen lévő karékszerről nekem az Antigoné darab jut eszembe, fehér tóga, göndör feltornyozott haj hajdísszel és egy ilyen dísz. A másik két képen lévő gyűrű és fülbevaló viszont szerintem ma is simán viselhető lenne. Nekem legalábbis bejön, különösen a füli. Neked?

Megjelentek a növényi és állati motívumok vagy az istenek miniatűr alakjai vagy jelképei. Legtöbb esetben az ékszereket természetesen viselték, de sokszor előfordult, hogy bizonyos darabokat egy templomi szertartás esetében felajánlották egy-egy istennek. Az értékes darabok generációról generációra öröklődtek, de a temetés során számos tárgyat a halott mellé temettek, a régészek és mindannyiunk nagy "örömére", hiszen innen pontos képet kaphatunk az akkori kor ékszerdivatjáról.

  

Gondolom, mindenkinek ismerősen cseng Trója és Schliemann neve, valamint az "általa" talált leletek, Priamosz kincse.
 

Sok legenda és szóbeszéd keringett akkoriban a kincsről. Voltak (és még ma is vannak), akik szerint hamisítvány volt az egész, csak hogy hírnevet és hírverést csináljon az ásatásnak.

Hú, sok mindent írhatnék még a görögökről, de nem venném igénybe a türelmed, ezért ugorjunk át Rómába.

Azt nyilván Te is hallottad már, hogy a rómaiak rengeteg mindent átvettek a görögöktől, kezdve az isteneiken. Ha megnézem a korabeli római ékszereket, hát tényleg olyanok, mint a fenti képeken bemutatottak. A továbbiakban inkább a sajátosságokat emelném ki.

A rómaikat abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy egyrész területükön számos drágakő, féldrágakő lelőhely volt, másrészt ott volt a szerteágazó kereskedelmük, aminek segítségével könnyedén behozhatták a köveket Keletről vagy Nyugatról. Plusz, Itáliában a római kor előtt éltek az etruszkok, akiktől szintén sok motívumot, formát vettek át. Alább ezek mind korabeli etruszk ékszerek. Meglepően modernek vagy nem sok változott az etruszkok óta? Szerinted?


 

 

A második sor első képén ki nem találnád mi látható: egy bedugós fülbevaló egyik darabja!

Az ékszerfajták között eddig még nem említettem a brosst és a fibulát, melyet a rómaiak szívesen viseltek. Mi a különbség? A brosst a ruha összefogására, rögzítésére használták, míg a fibula inkább díszként szolgált. Érdekesség még, hogy a férfiak kizárólag brosst és gyűrűt hordtak, a többit meghagyták a hölgyeknek.

Visszatérő motívum a kígyó, mely a halhatatlanságot szimbolizálta.


És nézzük csak, itt az első pár igazi gyöngyékszer (tehát nem igazgyöngy)! Ugye, manapság is sok hasonló készül?
 

A képeken lévő üveggyöngy és ávány eredeti, a füliakasztó modern. Van egy weboldal, ahol állítólagos eredeti üveggyöngyös ékszereket árulnak modern szerelékeken. Egy fülbevaló 150 dolcsi! Hmm. Íme néhány nyaklánc a kínálatból:

 

Az ásványok, féldrágakövek egyik jellemző felhasználása volt a kámea. Gyakorlatilag bárkiről készülhetett, istenekről, híres rómaiakról, császárokról, stb, vagy csak szimplán állatokról.

  

 


Hűha, kicsit hosszúra sikeredtem, de hát annyi minden mutatnivaló van! Nekem összefoglalásképp az jutott eszembe, hogy ezek az ékszerek időben nagyon-nagyon távol vannak tőlünk és némelyik nagyon-nagyon modernnek tűnik. Ezek szerint az ékszerdivat már nem is változott lényegesen? No, majd meglátjuk!

Remélem, élvezted az olvasást. Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs












Nincsenek megjegyzések: