Keresztül-kasul Toszkánán - 1. nap: Pisa

Már hagyomány nálam, hogy minden egyes utazás után élménybeszámolót írok a blogon, ezen most sem akarok változtatni. Így legalább az akkori gondolatok, hangulatok egy kicsit megőrződnek a jövőnek is.

Az utat még 2018 novemberében foglaltam egy hirtelen döntés eredményeként. Valahogy zabszem került a gépezetembe és elhatároztam, hogy nekünk ismét menni kell. Valahogy azon sem gondolkodtam sokat, hogy Toszkána lesz a kiszemelt cél. Úgy látszik, Olaszország nálunk a favorit, mert ez már a harmadik utazásunk oda.

Rám nagyon nem jellemző módon igyekeztem nem sokat gondolni rá és tervezni nagyon előre, mert akkor sokkal lassabban telik az idő. Egyszer csak jött egy email a Ryanair-től, hogy változás van és a gépünk este 8 helyett aznap délután 12.30-kor indul Pisa-ba. Nosza, beindult az újratervezés, mert némi átcsoportosítással még egy napi programot be tudtunk illeszteni a menetrendbe. Köszönjük, Ryanair!

Így szépen, kényelmesen kicsorogtunk a reptérre, átsuhantunk az ellenőrzésen, melynek keretében mindjárt megszabadítottak a körömreszelőtől (azóta egy rettegés az életem, mi lesz, ha letörik a körmöm), majd közvetlen a gép előtt jól megtorpantunk. Hogy miért, senki sem tudja, de egy egész órát sikerült ácsorogni, mielőtt beszállhattunk. Enyje, Ryanair!

Az eljutás a szállásig gyerekjáték volt, ugyanis a reptér, mondhatjuk, a városban van, a teljesen automata PisaMover kisvonat kb. 5 percenként jár a reptér és a vasútállomás között, és kb. 5 perc az út is. Mi pedig a vasútállomás környékén szálltunk meg, mert sok vonatkozás volt a programban. 

Az nem volt kérdés, hogy az első nap délutánját Pisa-ban töltjük. A lecuccolás után nyakunkba kaptuk a lábunkat és toronyiránt elindultunk.

Ha átkelünk az Arno folyó túlpartjára például a Ponte di Mezzo hídon, egyenesen a középkori, zegzugos, kanyargós utcás, sikátoros, hangulatos óvárosba jutunk. 

Ha nem lennének az épületek árkádjai alatt butikok, meg nem mondanád, hogy a modern korban vagy! Mintha megállt volna az idő és minden úgy maradt volna, mint 1300-1400-ban. Kivéve a modern dézsákban ácsorgó narancsfákat, rajtuk narancsokkal. 

Igen, nem tévedés, nem csalás, igazi, mondom, igazi narancsokkal. Először nem hittem a szememnek: április végén nem lehet érett narancs Pisa-ban. De, lehet.

Hiába kanyarognak az utcácskák (később rájöttünk, mennyire trükkösek is tudnak lenni), Pisa oly kicsi, hogy előbb-utóbb a Csodák Terére jutsz. Mi a hátsó bejárathoz lyukadtunk ki, így szinte beleütköztünk a Toronyba.

Nekem már az is hihetetlen volt , hogy ott vagyok élőben, de hogy ennyire nagy és ennyire fehér, az elképesztő. Mintha körbe lenne csipkézve! Azt nem tudom, akkor is annyian néznék-e meg, ha nem lenne ferde, de hogy kevesebben próbálnának mindenféle kifacsart pozitúrában fotózkodni vele, az biztos. A mi próbálkozásainkat (mert voltak, nem tagadom) nem mondanám sikeresnek, de megpróbáltuk.

Számomra a Csodák Terének azért három attrakciója is van: a Dóm, a Keresztelőkápolna és a Ferde Torony. Mindhárom egyformán gyönyörű. Lenyűgözőek a méretek,  a sok finom faragás, melyek kivitelezése az akkori viszonyok között szerintem igazi kihívásnak számított és a szikrázóan fehér épületek a friss zöld gyep közepén. 

Először a Battistero-ba mentünk be, amiről (szakmai ártalom) nekem egy ékszerdobozka jutott eszembe, levehető fedéllel. A belseje viszont nagyon megdöbbentett, őszintén megmondom, nem erre számítottam. Szinte puritán belső fogadott, egyedül a szószék faragása számít "luxusnak". 

És kívülről sokkal nagyobbnak látszik, mint belül. Sokak mellett Galileit is itt keresztelték meg, mivel a városban született (ezt korábban nem is tudtam) és később a Dómban végezte a híres kísérletei egy részét. A kupola belső részén van egy galéria, amire fel lehet menni, de erre valahogy egyikünk sem érzett nagy késztetést.

A kijárattal pont szemközt található a Dóm bejárata. Itt is igaz, hogy a díszes külső viszonylag egyszerű belsőt takar. Szerintem épp annyi díszítés van benne, amennyi kell. 

Itt még inkább az építészeti megoldások, az anyagok domináltak és nem a túlcicomázott díszítés és a rengeteg aranyozás, mint egy barokk templom esetén. Az oltár feletti óriási Krisztus kép lenyűgöző, mindjárt a Hagia Sophia gyönyörű mozaikja jutott eszembe, egyáltalán nem véletlenül. 

Ez uralja a teret és tökéletesen elegendő is szerintem. A mennyezetet viszont nem spórolták el. Ilyen mennyezeteket Londonban láttunk utoljára, valami mesések.

A maga műfajában a pisai Dóm volt a legelső, így mintául szolgált más toszkán templomoknak. A jellegzetes fekete-fehér csíkozással máshol is találkoztunk, ugyanúgy mint az oszlopos homlokzattal. A Dóm épült előbb, tehát mondhatjuk, hogy a Torony árkádjai a székesegyházhoz lettek passzintva.

A Dómot 1063-ban kezdték el építeni és 1118-ban szentelte fel a pápa, tehát mondhatjuk, hogy viszonylag hamar elkészült. Ha a pisaiak nem tesznek ügyesen és némi erőszak segítségével szert 6 szaracén gálya teljes rakományára, akkor lehet, hogy mi most másban gyönyörködnénk. A rablott holmit szerencsére ebbe fektették, majd 1152-ben láttak neki a Battistero, illetve a Torony építésének, mely utóbbi 1290-ben azonban még csak épülgetett. Tehát a Dómot felhúzták 48 év alatt, a Toronnyal viszont nagyon lassan boldogultak. Pláne, mikor elkezdett dőlni...Mellette viszont belefogtak még a Camposanto (azaz a temető) létrehozásába. Pisa-nak a XIV. századig nagyon jól ment, de a "gaz genovaiak" végül legyőzték őket és Pisa-nak sajnos leáldozott.

A Toronnyal az évszázadok során nagyon sokat kínlódtak, igazából csak a legutóbbi időkben tudták megállítani a dőlést úgy, hogy sok tonnányi betont öntöttek az alapzat alá. Visszaegyenesíteni soha nem sikerült, de a dőlését legalább megakadályozták. Még csak néhány emelet volt kész, amikor az építmény már dőlni kezdett, szóval az építők abszolút tisztában voltak a helyzettel. Mégsem hagyták abba az építést, de próbáltál elcsalni a dőlést úgy, hogy az árkádok a dőlés oldalán magasabbak, így a tetővonalat végül egyenesre hozták ki. Kb. 54 m magasságban a dőlés mértéke már 4 méter. Érdekes érzés lehet fentről lenézve, de ezt mi nem tapasztaltuk meg. A szerintem borsos jegyárért cserébe 15 perc után lezavarnak és ez őszintén szólva nem volt szimpatikus.

Mivel a gép egy órát késett, így az este is hamar eljött. Még volt időnk, hogy a szikrázó esti naplementében elsétáljunk a Lovagok terére, a Garibaldi téren vegyünk egy igazi olasz szuperfagyit és megnézzük a túlparton az aprócska Santa Maria della Spina templomocskát.

Ez a templom eredetileg is az Arno parton volt valahol, de az árvizek miatt egyszer csak összecuccolták és arrébb felépítették újra. Ha a Battistero egy ékszerdoboz, akkor ez egy gyűrűtartó. Picurka, de csodásan faragott és a csúcsívek tényleg tüskés hatást adnak neki.

Hullafáradtan, de az első élményekben gazdagon estünk be a szállodai szobába, amit történetesen Galileiről neveztek el.  A hotelben még 4 szoba van, az egyik neve a Dóm, a másik a Torony, a harmadik a Keresztelőkápolna és az utolsó a Temető. Még jó, hogy nem azt a szobát kaptuk! Érdekes érzés lett volna...

Folyt. köv.