Keresztül-kasul Toszkánán - 4. nap: Cinque Terre

Szombatra végre tuti jó időt ígért az előrejelzés, ezért megcéloztuk a tengerpartot. Ez lett az a bizonyos plusz program, amit a gép korábbi indulása miatt be tudtunk iktatni a menetrendünkbe.

Cinque Terre egy 5 halászfalut magában foglaló terület Pisa és Genova között a tengerparton. A falvak jobbára a tengerparti sziklákra települtek és híresek a mindenféle színben tarkálló házaikról.

A pisa-i vonat megáll a világhírű Carrara-ban is. Az itt kitermelt márvány a világ sok-sok tájára eljutott, sok csodás épület alapanyaga lett, most viszont láthattuk a dolog másik oldalát: a fél hegy eltűnt, a maradék pedig össze-vissza van kaszabolva. Valamit valamiért, tudom, de ez akkor is rémes látvány.

Vonattal La Spezia-ig kell elutazni, onnan a Cinque Terre Express visz végig a falvakon: az első állomás Riomaggiore, a második Manarola, a harmadik Corniglia, a negyedik Vernazza és az utolsó Monterosso.

A Google képkeresőben fellelhető képek nem hazudnak, nem Photoshop esete áll fenn. A tenger is és a házak is tényleg olyan gyönyörű színűek, mint a képeken, most már tanúsíthatom.

Amikor elindul a "expressz" La Spezia-ból szinte rögtön egy alagútba fut be és megy-megy a sötétben. A fülkében már majdnem lázadás hangulat kezdett eluralkodni, hogy nem látunk semmit, amikor a vonat egyszer csak lassított és néhány sziklába vájt nyíláson keresztül, közvetlenül az ablak mellett felbukkant a tenger! A zöldnek és a kéknek nem 50, hanem száz árnyalata villant hirtelen az arcunkba és mindenki egyszerre hördült fel a meglepetéstől.

Mi elvonatoztunk egészen Monterosso-ig és onnan jöttünk visszafelé megállónként. A vonat 10-15 percenként közlekedik, egész napra érvényes jeggyel akkor jöttünk és mentünk, amikor akartunk. Ez a legkényelmesebb, bár magában 16 euro volt fejenként.

Már sajnálom, hogy nem maradtunk Monterosso-ban még tovább, de egy napba bele kellett férnie az öt falunak. Ott van egyedül olyan beach, ahová le lehetett menni és természetesen nem bírtuk ki, hogy ne menjünk bele a vízbe. Kb. 16 fokos volt a tenger, de annyira meleg volt a levegő hőmérséklet, hogy jól esett. Törülköző híján a széldzsekimen ücsörögtünk, amikor épp nem a vízben pacsáltunk. Lillusnak ez volt az első tengere (Ligur tenger) testközelből, nagyon élvezte. Mellettünk a hölgyemények a napozóágyon napoztak bikiniben, a gyerekek fürödtek pucéran (és nem fordítva), vagy aki készült, fürdőnaciban, ők nyakig belementek.

Valószínűleg csiriz lehetett elszórva a parti homokban, mert feltűnően nehezen cihelődtünk össze, hogy átmenjünk Manarola-ba. 

Az egy teljesen más stílusú hely. Míg Monterosso egy nyaralófalu stranddal, napernyőkkel, addig ez egy forgalmas turistapont éttermekkel, üzletekkel. Pont delet harangoztak, amikor felkaptattunk a kis falu mini erődjébe a szikla tetejére épp egy magasságban a templomtoronnyal, természetesen csodás a kilátás mind Monterosso, mint Corniglia felé.

A következő állomásként  Corniglia volt a soros. Gondoltuk, az lesz az a hely, ami tökéletes egy tiramisura. A vonatból kiszállva, mi szolgai módon el is indultunk a falu irányába, de egy idő után kirajzolódott a masszív lépcsősor a szikla oldalán, ami felvezetett a faluba. Nem kellett egy perc sem, hogy revideáljuk a terveket és forduljunk sarkon ismét a vasút felé, elvégre tiramisu kapható Vernazza-ban is!

És tényleg. Még akkor is nagyon tetszett volna, ha nem eszünk itt semmit. Nagyon szép és nem túl meredek sétány vezet felfelé a szikla tetejére, ahonnan az öbölben egymás fölé épített házak és a központ is látható. 

Szombat lévén rengetegen voltak olaszok is, nemcsak turisták. És nemcsak olaszok, hanem kutyák is. A kint töltött 6 nap alatt egyébként megszámlálhatatlan mennyiségű kutyával találkoztunk. A helyiek viszik magukkal őket ezek szerint mindenhová, még a nagy tömegbe is. Bemennek velük szemrebbenés nélkül üzletbe, étterembe, még a közértbe is. Azt azért erősen kétlem, hogy a kutyák is élvezik a tömeghelyeket, mindenesetre nagyon nyugodtan viselik. Az egészen apró kutyákat inkább az eltaposás veszélye fenyegeti, nem a többi kutya.

És akkor már csak egy állomás maradt hátra, Riomaggiore. Bíztunk benne, hogy itt lesz még strandolási lehetőség, de sajna nem. Így maradt a körséta a falucskában, a meredek utcákon és a kikötőben. 

És maradt a fájó búcsú. Ez egy szuper nap volt! Ide bármikor visszajönnék! Végül is nem elérhetetlen, de amikor annyi más van még a bakancslistán, akkor valószínűleg nem fogok újra itt előfordulni, és ez azért egy kissé szomorú. De nem akarom szomorúan zárni a post-ot: sikerült kifognunk a tengerparton az első igazán meleg, napocskás, kellemesen szellős tavaszi napot és még fürödtünk is! Az csak másnap derült ki, hogy mekkora mázlink is volt....

Folyt. köv.