3. nap: Belém-negyed
A 3. napunk pont a nemzeti ünnepre, a Szekfűs Forradalom évfordulójára (április 25.) esett. Erről a dátumról nevezték el egyébként a lisszaboni képeken sokat látható piros színű gigantikus hidat. Gigantikus, mert igen magas és igen hosszú is. Mint írtam az előző részben, a széles tölcsértorkolatnál vagyunk, ezért kellett a hidat több mint 2 km hosszúra tervezni. Van még egy ilyen híd a városban, azt Vasco da Gama-ról nevezték el, a formája is hasonló (majd mutizom azt is).
Erre a napra a Belém negyed volt a cél. Ez a főváros nyugati része (az Alfama inkább a keleti, a Baixa a középső és ez pedig pont a másik vége). A "vége" szó persze ma már nagyon nem igaz, minden irányban bőven a főváros területét találjuk. Régen viszont sejtésem szerint nagyjából itt lehetett a város határa. A híres Belém torony az utolsó épített pont lehetett a középkorban, a felfedezésre induló hajók kb. innen indultak el Afrika, Ázsia és Amerika felé. A felfedezések eredménye a gyarmatosítás, a gyarmatosításé pedig Portugália mérhetetlen gazdagsága (és a gyarmatok sanyarú sorsa) lett. Mint sejthető a pénz egyszer elfogyott, az arany időknek vége lett, manapság az ország finoman szólva nem a leggazdagabbak közé tartozik.
A Belém szó egyébként két "e" betűvel ejtendő, az ékezet a portugálban a hangsúly helyét jelzi. Na, magyarul mondjuk úgyse sokkal jobb....
Sanszos volt, hogy nemzeti ünnep lévén sok minden zárva lesz, ez így is volt, a Szent Jeromos kolostorba nem is tudtunk bemenni, sőt a Belém toronyba sem. Nyitva volt viszont a Felfedezők emlékműve, ahonnan megint csak pazar volt a kilátás.
Nagyon érdekes az építmény formája. Ha szemben állunk vele, szinte csak egy kard látszik (nagyon találó jelképe a kegyetlen gyarmatosításnak), oldalról viszont egészen más. A teteje természetesen egy kilátóterasz.
Ha lenézünk a magasból, ezt a teret (is) látjuk. A tér burkolatát egyébként Portugália Dél-Afrikától kapta ajándékba és a középen lévő térkép a portugálok felfedezéseit mutatja dátumok szerint. Láttuk, hogy az 1400-as évek első felében Madeirát és az Azori-szigeteket fedezték fel, majd haladtak dél felé, végig Afrika nyugati partja mentén. 1500 környékén már Ázsiában voltak, eljutottak Indiába, a legutolsó állomás pedig a Fülöp-szigetek és környéke volt. Szerintem a minta rendkívül találó, az alap a hullámokat, a kör alakú minta pedig a napot és/vagy az iránytűt szimbolizálja. Legalábbis nekem.
Ezekkel a jellegzetes hajókkal indultak neki annó a nagy utaknak.
No, és akkor mutatom mindkét oldalról az emlékművet. Az alakok felfedezőket, hercegeket, papokat, tudósokat, nemeseket jelenítenek meg, akik részt vettek az utazásokban.
Ő pedig Tengerész Henrik, az ország egyik leghíresebb uralkodója. Ő maga ugyan soha nem mehetett el felfedezni (mivel a királyoknak leginkább otthon volt a helye), de ő finanszírozott és indított sok expedíciót és persze élvezte azok hasznát is.
Oldalról, mint látható, egy vitorlás hajót formáz az emlékmű. Szintén nagyon találó és látványos.
Mivel minden más zárva volt, sétáltunk egy jót a parton végig a régi világítótorony mellett, majd beültünk a Belém torony melletti kávézóba egy cappucino-ra és megkóstoltuk a híres Pasta de Belém sütit, amit előző nap a kirakatokban láttunk.
A süti egyébként fincsi (ez a vaníliakrémmel töltött kosárka), de egy pont elég is volt belőle, azért akkora katarzist nem idézett elő. Ahogy ücsörögtünk, ebben a szépséges toronyban gyönyörködhettünk.
Kora délután volt, gyönyörűen sütött a nap (pirultunk is rendesen), a kardigán néha a szél miatt kellett, ami azért mindig fúj a folyó mellett. Mivel a negyedet megnéztük és volt egy csomó még a napból, kitaláltuk, hogy elmegyünk a Trópusi Botanikus Kertbe, ami a kolostor szomszédságában van. Hűsölni akartunk egy kicsit, és mivel még nem jártunk kifejezetten trópusi botanikus kertben, ezért nem akartuk kihagyni. Pálmákra és banánfákra tippeltünk és meg is kaptuk! Ja, és pávákat is! Jaj, de jóóó!
Mi mindketten a pálmák és kaktuszok nagy barátai vagyunk, itt mindenből sok volt és az a sok jóval nagyobb is, mint az itthoni "gyűjtemény" (mármint kaktuszból).
Íme a banán virága:
A banánhoz meg még fogantyú is nő, gondolom, kizárólag a könnyebb szüretelés érdekében. Nos, ezek a banánok még nagyon zöldek és kemények voltak, meg az ember lánya ugyebár nem szed banánt egy botanikus kertben?! És igen, a banán felfelé nő.
És ez az a híres belém-i sütibolt, ahol sok euróért be lehet szerezni a vaníliás kosárkákat.
A busz visszavitt minket a főtérre, ahol kiderült, hogy ott található a világ legszexisebb WC-je. Hát ez kimaradt, de higgyük el.
A főtérről metróval jutottunk el Pombal márki szobrához, ami a VII. Edward park előtt található.
Pombal márki a város újjáépítéséből vette ki alaposan a részét a már emlegetett 1755. földrengés után. Gondoltuk, megpihizünk egy kicsit a csöndes parkban, ehelyett belecsöppentünk a nemzeti ünnep tömegébe. Azt nem tudom, hogy ezt a dolgot megemlékezésnek, tüntetésnek vagy minek szánták az emberek, volt ez is az is. Indulók hangszóróból, Che Guevara képek, jelszavak kiabálása. A legtöbben piros szekfűvel rohangáltak, ami a nap jelképe.
A park fent van egy dombtetőn, onnan egy elég meredek és széles sétálóutca vezet le a folyóig. Kicsit a barcelonai Las Ramblas-ra emlékeztetett, tele a legdrágább, legluxusabb divatmárkák nyitva lévő (!) üzleteivel. Volt ott Prada, Gucci, meg mindenféle számomra ismeretlen márkabolt, nagyon csillik, nagyon elegánsak. Mondjuk vásárlót nem sokat láttunk bent...
A Rossio-ra érkeztünk vissza, ez itt a pályaudvar, innen indulnak a vonatok Sintra-ba, ami a következő nap úticélja volt. Az épület nagyon szép és tökéletes állapotban van. Nos, ebben van némi lemaradásunk, azt hiszem.
Bármilyen fáradtak is voltunk, estefelé csak visszamentünk a folyópartra inni egy koktélt. A városban sok helyen árulják ezeket a koktélokat. Levágják az ananász tetejét, kivájják a belsejét, a húsát összeturmixolják ananászlével, kókusztejjel, nyakon öntik a pinacolada-val (ha kéred), visszaöntik az ananászba és díszítik. Nos, mi természetesen kértük bele a pinacolada-t! Valami fantasztikusan fincsi!!! Mondjuk 12 euró egy piás ananász, ami nem kevés, de hol máshol ihatunk ilyet, ha ott kihagyjuk, igaz?
Általában 2-3 fiatal srác viszi ezeket a kis mozgó büféket. Szól a zene, énekelnek, táncolnak, közben gyártják a koktélokat. Tök buli. Lemenő nap, kellemes idő, egy fincsi koktél, ez a nap is királyságos volt.
4. nap: Sintra
A sintra-i Pena palota a királyok nyári rezidenciájaként funkcionált, amíg még voltak királyok. Mivel nyáron a városban irdatlan a hőség, ők megtehették, hogy átköltözködtek a hegyek közé, a hűvösbe. Jól tették, gyönyörű a környék.
A mi napunk viszont felhővel és esővel indult. A megérkezéskor meg már szakadt. Előre megvettem itthon a palota belépőjegyet, ami időpontra szólt, így nem volt mese, csak reménykedni tudtunk, hogy hamar eláll. Még volt egy kis időnk a belépés előtt, gyorsan megkávéztunk, megsütiztünk, majd jól beléptünk.
A palota egy mesevár. Kupolák, bástyák, teraszok, kápolna, mindez piros, sárga, kék színekre festve.
Egy középkori kolostorból lett rezidenciává alakítva, magára a kolostorra csak a belső udvar emlékeztet.
A belső berendezés jobbára II. Ferdinánd korából való, aki csaknem végiguralkodta a XIX. századot. Ez volt az ebédlő, talán az egyetlen helyiség, ami megtartotta az eredeti funkcióját, a szerzetesek is itt ettek annó.
Ne mondjam, hogy minden tevékenységre külön szoba járt. Volt külön telefonszoba, kártyaszoba, természetesen dolgozószoba (még a királynénak is, pedig ugyan mit dolgozott?), társalgószoba, biliárdszoba.
Kilátás a Mór erődre
Ez a legnagyobb terem, ahol a bálokat, partykat tartották a VIP-k részére.
Ez pedig a nem-VIP-k terme a svédasztallal. Az oszlop köré tették a szintén kör alakú asztalt, amit aztán megpakoltak minden földi jóval.
A minden földi jó pedig itt készült.
A középső ibrikbe én biztos töltött káposztát főznék, az egyik szélső fazék lenne a húslevesnek, a másik a halászlének.
Ahogy véget ért a belső sétánk, elállt az eső és hamar felszállt a pára, majd lassan kisütött a nap.
A palota a hegy/domb tetején épült, körülötte gyönyörű park/erdő van. Egész lent található az 5 tó völgye, ahová tényleg érdemes lesétálni.
Ezek mesterséges tavak, viszont itt még a kacsáknak is saját váracskájuk van.
A parkban pedig épp virágoznak a kaméliák. Természetesen hallottam már a kaméliáról (l. Zola regény), de látni még sosem láttam. Nagyon szép.
Sintra területe egyébként óriási. Gyalog csak akkor érdemes nekivágni, ha sok az időd és bírod az emelkedőket.. A vasútállomásról több buszjárat is indul, amik körbe-körbe járnak, tehát hop-on-hop-off jelleggel használhatóak.
Szintén előre vettem belépőt a Mór erődbe, ami légvonalban ugyan nincs oly messze, de ténylegesen igen. Mentünk egy kört a busszal, most már napsütésben is láttuk a környéket.
Nem kell mondjam, ez az erőd is valamikor a X. században épült. Teljes egészében nem maradt meg, de egy jó nagy félkör végigjárható. A legmagasabb bástyáról pedig látszik az Atlanti-óceán, ami innen már csak 10 km.
Kilátás a Pena palotára
Kilátás a Nemzeti Palotára (Palacio Nacional)
Említettem már a városkártyát, amit itthon vettem. Nekünk 2 db 72 órás jegyünk volt, amiknek a lejárata az aktiválás időpontjától függött. Tehát a feladat az volt, hogy akkor aktiváljuk a következő kártyát, ami kitart a 7. nap végéig, kicsit sakkozni kellett. Miközben az erődben ücsörögtünk, elkezdtük számolgatni, hogy mikor kellene aktiválni és hol. Merthogy azt csak bizonyos helyeken lehet Lisszabonban, de van két iroda Sintra-ban is. Addig-addig számolgattunk, míg rájöttünk, hogy itt helyben nem tudjuk beváltani, mert hosszú az odajutás, vissza kell menni a városba, viszont a kártya aznap 4-kor lejárt. Akkor volt kb. 14.15. Attól féltünk, ha későn jutunk vissza a vasúthoz, akkor a jegy nem lesz már érvényes. No, uccu neki le a buszhoz, pont jött is egy. Hú, meg vagyunk mentve, gondoltam én. Túl optimistán. Az utolsó megállónál ugyanis rengeteg volt a felszálló, a sofőr meg lassan, kényelmesen, ráérősen adta ki a jegyeket (neki belefért a munkaidőbe) és mindig megvárta az újabb csatlakozókat. Na, gondoltam, ez bukta. Akkor már nagyon ideges voltam, még az egyik utas nyugtatgatott is, hogy gyakran járnak vonatok, ne aggódjak. Ja, csak ő nem tudta, hogy nekünk időkorlátos a jegyünk. Már tűkön ültem, minden bajom volt, mire végre befutottunk az állomásra, majd gyorsan fel a vonatra. Én még életemben nem vártam így kalauzt, mint akkor! Nos, 16 óra előtt 3, azaz három perccel jött és csippantotta le a jegyünket. Óriási megkönnyebbülés. Igaz, azzal nem számoltunk, hogy Lisszabonban viszont nem tudunk kimenni az állomásról, mert a kijárat is csippantós. Végül nagy nehezen találtam egy biztonsági őrt, aki némi szempillarezegtetés után a csodakulcsával átengedett minket a kapun.
Mindez persze nem rontotta el a napot, fáradtan, de szuper hangulatban landoltunk a szálláson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése