A London Saga II. része/2nd chapter of the London Saga

3-4. nap:

A félidő reggele a Westminster Abbey oldalán kígyózó sorban talált minket. Azért az milyen, hogy ott sétálsz, ahol pl. a királynő is szokott, meg ahol a Vilmos-Kate esküvő lezajlott? (Egyébként sokszor egész közel voltunk a királynőhöz, csak épp ő nem tudott róla.) A templomban még magyar nyelvű audio guide is volt, azért tényleg ránk készültek! Közel 3000 embert temettek itt el, többek között Newton-nak, I. Erzsébetnek, Stuart Máriának és VII. Henriknek is itt van a síremléke. És Hitvalló Edward-nak, a templom alapítójának is, bár abból szinte semmit sem látni, úgy el van barrikádozva.

     

Gyönyörűséges a VII. Henrik kápolna csipkés mennyezete és persze az üvegablakok (mivel bent nem lehet fotózni, ezért az alábbi két képet a netről vettem illusztrációképp).

Ellentétben az ismeretlen katona sírjával, mely műpipacsokkal van nagy műgonddal körbepakolva. Szegény, foroghat….

Nekem a gótika a kedvencem és a Westminster gótikus a javából. Még a 900-as években kezdték el építeni az első templomot és azt építették tovább közel 500 éven át a mai formájára. Szerencsések az angolok, hogy ilyen szépségek megmaradhattak náluk és nem jöttek a tatárok, törökök, satöbbik. Nem úgy mint nálunk, ahol sajnos csak elvétve maradt meg egy-egy szép román kori vagy gótikus épület (lásd Bélapátfalva vagy Ják), vagy csak nagyon romos állapotban (pl. zsámbéki templom). A sorbanállás kiválóan alkalmas ilyenfajta filozofálgatásra vagy olvasgatásra. Általában sorálláskor olvastam el az útikönyvből egy-egy nevezetesség történetét és érdekességeit vagy átbeszéltük Henrik számos feleségét és kedves családját. Na, első hallásra az tényleg nem egyszerű.

Szép időben mi lehet jobb egy körnél a London Eye-on? Hát még egy kör! 

 

 

A türelem most is meghozta gyümölcsét, teljes 30 percen át gyönyörködhettünk a londoni panorámában. A kerék tövében répafák nőttek…hiába a sok eső…!

Amíg sorbanálltunk, természetesen Lillust szadiztam a fényképezőgéppel. Szerintem megérte, olyannyira, hogy a rejtett kamerázást a metrón is folytattam.

Elfáradtunk a sok ácsorgásban, de Richmond-ig volt idő pihenni. Richmond London egyik kertvárosa és meg kell, hogy mondjam, nagyon cuki kertvárosa. 

 Csupa zöld, hangulatos házakkal. Hampton Court-tel dúsítva.

 

Az valami csodás. Szikrázó napsütés, zöld gyep, csobogó Temze, hajókák…folytassam? Mint a képeslapokon. A palota tulajdonképpen egy téglalap, amit keresztben 2 épültrész tagol. Az első, legrégebbi része a főbejárat, a következő harmada VIII. Henrik korabeli (itt született egyébként), a hátsó része pedig a legújabb, a Vilmosok és Györgyök rezidenciája volt. Gondolnám, hogy mindig hátrafelé építettek hozzá, bár ebben nem vagyok egész biztos. Itt minden a szórakozásról és a pompáról szólt. Haverok, buli, stb. Még a toalett is bársonnyal bélelt. 

 

Csodás mennyezeteket itt is találtam, úgy látszik, ezek nekem nagyon bejönnek. 

 

 

Azt nem tudom, hogy VIII. Henrik ebből a tányérból ette-e húslevest, ha igen, nem csoda, hogy akkora lett, amekkora.

Sajnos nagyon hamar eljött a zárás ideje, pedig maradtam volna még, pl. kimehettünk volna a kertbe (mit kertbe, parkba), ha megtaláltuk volna a kijáratot. 

De tiszta egy labirintus az egész. Bezzeg, amikor megtaláltuk,akkor még pont nem akartunk kimenni. Legközelebb.

A konyha és a hozzá tartozó egyebek a főbejárat mellett vannak, így szegény Vilik és Gyurik a leghátsó traktusban nem sokszor ehettek meleg ételt. 

Mire odaértek az inasok a kajával az ebédlőbe, garantáltan kihűlt minden. Voltak még katonabácsik, nyenyerés nénik és egy cuki katonakislány is, épp lovas és egyéb bemutató zajlott, amíg ott voltunk.

Az idő gyorsan telt (túl gyorsan!) és már el is jött a negyedik nap, ami húsvét vasárnapja volt egyben. Mivel ilyenkor nagyjából minden zárva van, beneveztünk egy Stonehenge-Windsor kirándulásra.  
Alapvetően szerencsénk volt az időjárással, de aznap sikerült a hét legpocsékabb napját kifogni. A szél fújt, az eső esett és ez még rosszabbul esett, mivel Stonehenge köztudottan egy hatalmas sík terepen van, még esély sincs behúzódni valahová. Maradt a shop, ahol egyszerűen botrányosan pofátlan árakat kérnek egy-egy valamiért. Mondjuk nem sok mindent találtam, ami tetszett, így kevésbé (sőt egyáltalán nem) fájt a szív. (kézzel festett selyemsál 150 font. Én kérek elnézést.) Visszatérve Stonehenge-re, maga az építmény meglepően pici, valahogy a fotók alapján nagyobbra számítottam. Persze így is épp elég volt a köveket odacipelni és feltermelni. Azért jó lenne, ha kiderülne, hogy mi is Stonehenge tulajdonképpen, de erre kicsi az esély azt hiszem.

Windsor még esőben is szépséges, de napsütésben aztán tényleg pazar lehet. Egy része látogatható, de aznap, mivel a királyi család is ott volt, nem lehetett mindent megnézni. Azért amit láttunk, az sem volt semmi. (Mivel itt is tilos a fotózás, ismét Google segítségét kértem.)

 

 

 

 

  

 

A napot egy nagy adag török kajcsival zártuk, aztán már csak a szokásos módon dőltünk be az ágyba.

Még mindig folyt. köv.