Barangolás Olaszországban 6: Róma-Firenze-Budapest

Minden véges, mint a seprűnyél, mondják, sajnos az utazások is. Eljött az utolsó koránkelés, mivel reggel el kellett vonatoznunk Firenzébe. Aznap éjjel baromi nagy vihar volt, fel is ébredtünk hajnalban, de reggel már ez a látvány fogadott.

Mentünk már hajóval, busszal, metróval, most a vonat következett. Ez a vonat a mi mezei személyvonatunkhoz hasonlít, olyan is az állapota. Az a jó, hogy a pályaudvar mindjárt Firenze belvárosa mellett van, így egy pár perces séta után már benn is voltunk az óvárosban.

Béke, nyugalom, szépséges középkori házak, rengeteg sikátor, a csendes Arno part, Firenze nagyon barátságos és élhető városnak látszik. Rómában nem, Nápolyban nem, de itt szívesen laknék, ha azon gondolkodnék.

Először lekanyarogtunk a Ponte Vecchio-hoz a folyópartra. A híd igazándiból nem is néz ki hídnak, mert két oldalt a Rialto-hoz hasonlóan üzletek vannak. A Ponte Vecchio-n csak nemesfémes mester vehetett házat, most is kirakat kirakat hátán van, tele arany, ezüst és egyéb ékszerekkel.

A térképen nézve hosszúnak tűnik, valójában egy pár perces sétával el lehet érni az Arno-tól a Palazzo Vecchio-t, Firenze egyik legismertebb épületét. Ez gyakice a városháza, illetve a "Régi Palota". A Mediciek utána egy másik palotába költöztek.

A bejáratnál a szépséges Michelangelo féle Dávid szobor másolata, illetve még két másik. Az épület sarkán lévőt állítólag a helyiek nagyon nem szeretik, én speciel nem értem miért, de ők tudják.

Itt a téren volt az a máglya, melyen megégették Savonarolát. Ő egy szerzetes volt, aki több éven keresztül irányította a várost és betiltott mindenféle az egyháznak nem tetsző dolgot. A mulatságokat, a túlzottan kivágott ruhákat, az ékszereket, az ünnepeket és a jókedvet is. A firenzeiek ezt néhány évig bírták, de szegény már a végén annyira elborult, hogy elítélték és kivégezték.

Számomra meghökkentően magas a torony, nem is számítottam ilyen magasra. Egyszerű a külseje, de lenyűgöző. Előtte áll egy oroszlán, mancsában a város címerével.

Mindenki (én is) liliomnak nevezi ezt a virágot, pedig mint kiderült, nem az. A város neve is nagy valószínűséggel a virág szóból ered, viszont a mi forintunk egészen biztosan a helyi florin után kapta a nevét.

A téren található egy nyitott rész tele szép szobrokkal. Az egyik, a Perseus azért is érdekes, mert a készítője, Cellini belevéste a saját arcmását a fej hátsó részébe. És tényleg! A hajba ügyesen bele van kombinálva az arc, de ha nem tudnád, sose vennéd észre.

A Mediciek mellett sok más reneszánsz művész vagy tudós is firenzei származású, pl. Cellini vagy Dante. Apropó, Dantéval találkoztunk is, épp merő véletlenségből az Isteni Színjátékból adott el.

A Dante negyedben lehetett valahol a szülőháza, de nem tudják pontosan, melyik volt az. Ami viszont érdekes, hogy a házak falán táblákra van felvésve az Isteni Színjáték szövege, így aki végigmegy az utcákon, ki is olvashatja.

Ha pedig megéhezik vagy megszomjazik, csak odaáll a megfelelő lyuk elé, eszik egy kis kolbászt vagy valamit, aztán egy másik lyuknál ráküld egy pohár fehér vagy vörösbort. Be se kellett sehová menni, mindent menet közben meg lehetett vásárolni. Íme az ős McDrive.

Az eredeti állapotban megmaradt házakon az első emelet magasságában lyukak találhatók. Ez arra szolgált, hogy háború idején eltorlaszolták a bejáratot, a lyukakba rudakat, arra pallót tettek és egy közlekedtek az utca kiiktatásával a házak között. Tényleg nagyon közel vannak a házak egymáshoz, így ez egy logikus megoldás.

Modern házzal nem sokkal találkoztunk, de az az egy cuki volt a propellerekkel.

A főtérről lassan lecsorogtunk a Santa Maria della Fiore templomhoz, polgári nevén a firenzei Dómhoz. Kívülről tiszta márvány, rózsaszín, zöld és fehér mintázatos az egész. Látva az épület méretét, nem kevés anyagot kellett elcipelni idáig Carrara-ból.

Az olasz reneszánsz templomoknál teljesen természetes, hogy egy templom gyakice három részből áll. Egy maga a templom, egy a harangtorony és egy a keresztelőkápolni. Ha kacérkodtam is a gondolattal, hogy fel kéne menni a harangtoronyba, gyorsan letettem róla, miután kiderült, hogy kb. 500 lépcsőfokot kéne megmászni a csodás kilátásért. Ráadásul rettenet hosszú sor állt a bejáratánál. Így beértük a templommal.

A kontraszt óriási. Kívül a gyönyörű márványminta, belül viszont szinte csupasz.

Nekem mondjuk sokkal jobban bejön mint a barokkos agyondíszítés. Miközben kívülről hatalmasnak tűnik, a belső már nem annyira. Ettől függetlenül Firenze teljes lakossága belefért a XV. században. Nem emlékszem a pontos számra, de nem volt olyan kevés, mint gondolnánk.

Záróprogramként a pizzázás után shopping-oltunk a piazzán. Majdnem minden árus bőrcuccokat árult, főleg táskát, de volt bunda, bőrkabát is. Nem készültünk rá, így szó szerint megleptük magunkat egy-egy tatyóval. Nekem jött a fejlövés és türkizzöldet vettem, már van is ötletem, hogy milyen gyöngyös cuccal fogom feldobni.

Itt a közelben van a Szent Lőrinc templom. Na most az azért érdekes, mert ilyen volt a szépséges Dóm is, mielőtt márvánnyal borították. Ez nem volt ilyen szerencsés és sosem fejezték be. Szerintem megegyezhetünk abban, hogy bűnös hanyagság volt nem befejezni.

És akkor itt a vége. Ezután már csak egy hosszú-hosszú buszozás következett Szlovénián keresztül Budapestre. Nagyon nyomták a sofőrök, így a tervezett időben hajnali kettőkor szálltunk ki a Hősök terén.

A véleményemet egyes helyekről folyamatosan megosztottam írás közben. Összességében azt mondom, hogy Olaszország valami gyönyörű, remélem, az olaszok tisztában vannak vele, hogy micsoda természeti és ember alkotta kincs van a birtokukban. Másfelől viszont nem tudnék ott élni, pedig szeretem a mediterrán feeling-et, de csak egy bizonyos mértékig. Talán ez az ok.

A kajájuk közismerten fincsi, viszont az ország kissé drága (legalábbis nekünk) és néha elég spúrok az olaszok. Gondolok arra, hogy amíg a múzeumok ingyenesek 18 év alatt és az utazásra is általában vannak kedvezmények pl. Londonban vagy Párizsban, addig itt szinte semmi, vagy csak kis mértékben. Vagy pl. a vacsoránál fizetni kellett a vízért a mentanai szálláson, ami minden máshol természtesen ingyenes. Na, de sebaj, az élmény és a szép emlékek kompenzálják ezeket az apróságokat.

Itt a vége, fuss el véle. Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs

Barangolás Olaszországban 5: Az antik Róma

Elindultunk visszafelé az időben, mivel a tegnapi barokk nevezetességet után átléptünk az ókorba: Colosseum, Fórum Romanum és miegyebek.

Mielőtt azonban aznap bevetettük volna magunkat az ókori romok közé, megnéztük Michelangelo Mózesét egy szintén Szent Péter nevű másik templomban. Ha már a Pieta kimaradt, akkor ezt látni kell. Nekem ilyen híres szobornál vagy képnél az a nagy élmény, hogy nemcsak a könyvben vagy a tévében látom, hanem ott van az orrom előtt. Nyilván egy római már hozzászokott, hogy időnként pl. a Colosseumba botlik, de egy ilyen pesti leánykának ez kuriózum.

A Mózes szoborról két dolgot lehet tudni. Az egyik, hogy Michelangelo mikor végzett a munkával, a szobor térdéhez vágta a kalapácsát, meg is látszik a bibi a térdén. (hiába próbáltam zoom-olni a térgye kalácsát, nem látszott semmi) A másik pedig, hogy egy félrefordítás miatt lett szegény Mózesünk felszarvazva.

Ugyanebben a templomban láthatóak Péter apostol láncai. Ugye emléxünk, Pál apostol láncait már mutattam, nos ezt most Péteré volt. Nagyjából hasonlók.

Innen gyalogbékák módjára elsétáltunk a császári fórumok mellett a Velence térre a nagy fehér emlékműhöz, majd egy kis szabadidő keretében benyomtunk egy igazi fincsi olasz tiramisut és egy cappuchino-t, majd császkáltunk, vásárolgattunk. Miközben esszük a tiramisut, megint mesélek.

Rómának ugyebár hét dombja van, a Palatinust nyilván mindenki hallotta, itt kezdődött el minden, itt rakta le Romulus és Remus az első téglát vagy követ és itt laktak a császárok is. Mindezeknek gyakice már hűlt helye, nagyon kevés maradt meg, inkább egy nagy parkra hasonlít.

Ezen kívül van még a Capitolium, az Aventinus, a Caelius, az Esquilinus, a Viminalis és a Quirinalis.

A város volt szíve, a Forum Romanum a Palatinus, a Capitolium és az Aventinus domb közötti mélyedésben épült meg. A Tiberis időnként elöntötte, lerakott iszapot, szmötyit, ezt, azt, ezért is volt olyan nehéz kiásni a több ezer éves romokat.

A Forum Romanum körül több más kisebb fórum is van, császáronként szortírozva. Van Augustus-nak (ő integet a képen), Julius Caesar-nak, vagy Trajanus-nak is. Utóbbién található az a bizonyos oszlop, ahol csigavonalban, képregényszerűen örökítették meg a dák háborúkat. És itt található az eredeti Roma Plaza, jelenleg épp bérlők nélkül, mert egy kicsit romos.

Viszont hatalmas még így is, képzelem, mi mindent lehetett itt annó shoppingolni....

A Fórumok után a II. Viktor Emmánuel emlékművel találkozunk. Ez is gigantikus, állítólag a rómaiak nem szeretik, csúfolják is mindennek.

Az emlékműtől nem messze áll Marcellus színháza, ami olyan, mint a kis Colosseum. Először azt hittem, rosszul látok, de tényleg ráépítettek.

Tehát ha az illetőt megkérdezik, hogy hol lakik, azt mondja, hogy Róma, Marcellus színház, legfelső emelet. És mikor épült a lakás? Hát úgy kétezer éve. Ez milyen?

A Capitolium domb sem eredeti már, Michelangelo idején teljesen átépítették. A középen álló Marcus Aurelius lovasszobor is másolat, ahogy a jól ismert farkasos szobor is. Az eredetik mind múzeumban vannak. Ez a domb volt a politikai központ a Szenátussal, a bíróságokkal és a gazdagokkal. A köznépnek pedig ott volt a Forum Romanum. Mellette épp útba esett az emlegetett Colosseum.

Ezért a képért bizti kikapok, de ne csak én legyek itt közszemlén....bocsi Lillus...

Még így romosan is pazar. A fotókon általában nem látszik, de az eredeti falrészek tele vannak lyukakkal, nagy kapcsokkal erősítették a kőre a márványlapokat. Belülről olyan mint valami nagy állat csontváza.

Egy tó helyén épült, ott állt Nero kolosszális szobra, a Colossus, valszeg ez után kapta a nevét az amfiteátrum. Több mint 50 ezer embert fért el benne egyszerre (nők itt is kizárólag a kakasülőn), kb. 15 perc alatt tudott mindenki bejutni és kb. 12 perc alatt lehetett csontra kiüríteni. Ez azért nem semmi. Van több mint 50 bejárata körben a köznek, van egy VIP oldalt és egy császári középen. Kicsi agyagtáblák voltak a jegyek, azon három számmal: a kapu száma, a szektor száma és az ülés száma. Ja, hogy ma is így van a stadionokban? Hát nem véletlen.

A husis gladiátorok egészen biztosan itt vívtak egymással, de állítólag a keresztények keresztre történő feszítése nem egészen úgy és olyan mennyiségben történt, ahogy eddig tudtuk. Nem tudom, egy kereszt mindenesetre ott áll a császári páholy helyén.

Nemcsak emlékképpen, hanem azért is, mert csak úgy lehetett megmenteni az épületet az elhordástól, hogy templommá nyilvánították. Ha valamelyik pápa nem lépte volna ezt meg, lehet, hogy az egészet szétcincálják és beépítik máshová. Kár lett volna.

A környéken az egy négyzetméterre jutó diadalívek száma elég magas. A "legújabb" Constantinus-é, akinek már nem is gyártottak le egy sajátot, hanem innen-onnan szobrokból, anyagokból összeraktak egyet. Ezért lett egy kissé eklektikus. Azért mégis csak egy diadalív, nem akarom leszólni.

Miközben éppen az egyetlen nőnek szentelt templomot bámultuk, csatlakozott hozzánk egy sirály. Egy igen morcos sirály, még a szeme sem állt jól. Na de most nézd meg!

Persze a kajára ment. Barátkozni vele nem nagyon érdemes, baromi éles a csőre, kivéve ha valaki egy tetanuszra vágyik Rómából.

Sajnos az eredeti épületeknek csak szó szerint töredéke maradt meg. Így Julius Caesar hallotti máglyájának is csak a hűlt helyét nézhettük meg zárásképpen.

Már nem maradt más hátra, csak az utsó nap és Firenze. Most már ne add fel, gyere tovább!

Barangolás Olaszországban 4: A barokk Róma

Olaszországban valahogy gyorsabban telik az idő (kivéve Pompei, ahol ugyebár megállt), mert máris az utazás félidejénél járunk. A római úton Rómából még igazából keveset láttunk, na de majd ma!

Egy rövid metrózás után  a Spagna téren kezdtük a sétát, a Spanyol lépcsőnél. Épp felújítás alatt, így a szokásos lépcsőn ücsörgők most máshol ücsörögtek. Maga a tér elég kicsi, de a lépcső főleg alulról nézve monumentális.

Egyébként ez tipikusnak mondható Rómában: pici hely és valami baromi nagy műemlék. A lépcső alján bárka alakú szökőkút, nagyon helyes.

A barokk városrész tele van szökőkutakkal és obeliszkekkel, tér nem nagyon lehet meg valamelyik nélkül.

Ja, és persze templom nélkül. Rómában kb. 800 templom van, szerintem sehol máshol nincs több, a többsége barokk és számomra követhetetlen. Szerencsére ez nem templomtúra volt. A 800-ból 5 különösen fontos pápai vagy vatikáni templom létezik. Az első a már mutatott Szent Pál Bazilika (a láncos), természetesen a Szent Péter Bazilika a Vatikánban, a lateráni Szent János templom, ami a vatikáni előtt a főtemplom volt, egy Máriáról elnevezett (ami Ferenc pápa kedvence, ide rendszeresen jár egy-egy utazása előtt vagy után) és még egy, azt nem láttuk még kívülről sem.

A Spanyol lépcsőtől nincs messze a Trevi kút (pici tér, nagy szökőkút). Nemrég felújították, így gyönyörű fehér színben pompázik. Természetesen a pénzdobálás meg volt, jobb kézzel a bal váll felett, szabályosan, hogy az esély megadjuk a visszatérésre.

A Trevi után megnéztünk egy templomot (micsoda meglepetés), ahol ilyen szépséges fák voltak kivilágítva. A templom felejtős, de a fák nagyon tetszettek. Mondjuk a képen az alma úgy néz ki, mintha meg lenne rohadva, de csak bronzból van.

Ugyanitt egy fa makett, melyen körben más híres templomok és székesegyházat mini makettje látható. Íme a Westminter és a Notre Dame.

A Római templomok közül engem igazándiból egy érdekelt és azt meg is kaptam, a Pantheon. Eredetileg az "összes istenek" temploma, ma már ez is keresztény. A kupolája az etalon más kupolák számára. Ez az egyetlen szinte teljesen épségében látható ókori műemlék, persze volt felújítás itt is. A kazettás mennyezetet bronz lapok burkolták, így a fény-árnyék hatás még érdekesebb lehetett, de a borítást leszedték és abból a bronzból készült a Szent Péter székesegyház oltárának a négy csavart oszlopa (majd lesz kép később).

A lyuk direkt nincs befedve, szabadon beesik az eső illetve a rózsaszirom, amit minden pünkösd vasárnap a tűzoltók szórnak le a tetőről. Épp pünkösd vasárnap volt másnap, az idegenvezetőnk el is ment megnézni, de olyan szinten tömeg volt, hogy csak a tűzoltókat látta, a szirmokat nem.

A Pantheon-ban van többek között eltemetve Raffaello, akit sokakkal egyezően én is nagyon szeretek. Láttuk a Stanzáit a Vatikánban. Rajta kívül pl. az a Margit királyné is itt nyugszik, akiről a Margherita pizza a nevét kapta.

A Pantheontól nincs messze a Navona tér. Igazából felülről látszana, hogy régen egy stadion volt, ahol vizi játékokat tartottak. A helyét lekövezték és kapott 3 szökőkutat. A középső a Folyók Kútja, 4 nagy szobra a a Dunát, a Nílust, a Gangeszt és a Rio della Plata-t szimbolizálja. Na ennek sztorija van!

A kút elkészítéséért 2 híres szobrász versengett, az egyik Bernini, a másik Borromini, mellesleg jegyzem meg, egyébként sem kifejezetten kedvelték egymást. Mindkettő megcsinálta a terveket és a pápa végül némi furmánynak köszönhetően Bernini-ét választotta. (Bernini a kész makettet "véletlenül" és a pápa sógornőjének ajándékozta, akinek a házában a pápa megint csak "véletlenül" meglátta és beleszeretett.) Az átadás előtt ez a kedves Borromini állítólag lefizette Bernini egyik szolgáját, hogy mutassa meg a tervet, amiben észre is vett egy hibát, ami meggátolja a vízfolyás beindulását. Már előre örült, hogy milyen csúfos kudarc lesz ez Bernini-nek. Eljött a bemutató napja, ott volt a krém, a pápa meg az összes VIP.

Beindították a kutat és....semmi. Először mindenki türelmesen várt, de aztán a pápa már türelmetlenkedni kezdett, hogy mi lesz. Végül nagy nehezen, de megindult a csobogás. A pápa megjegyzésére Bernini valami olyasmit válaszolt, hogy a víz olyan lassan csordogál, mint ahogy a pápa pénztárcájából a fizetség, mert állítólag még lógott az építőknek az árával. Ettől függetlenül Bernini a mennybe ment, Borromini meg koppant egy nagyot.

Na de van itt más fontos hely is! A téren lévő cukrászda Róma egyik legjobbja, ha nem a legjobbja, így magunkra nézve kötelezőnek éreztük, hogy leteszteljük a fagyijukat. És nem csalódtunk.

A fagyi után egy huszáros vágással átkeltünk a Tiberisen az Angyalvárhoz, majd szépen tovább is sétáltunk a Vatikánba, ahová időpontunk volt. A kettő közötti távolság kb. 800 m. Ezt onnan tudom, hogy ilyen hosszú az a menekülőút, amin keresztül nem egy pápa szaladt már az Angyalvárba, amikor megtámadták a várost. Olyan mint egy mini vízvezeték és párhuzamosan halad a főúttal. Ez a pápa egérútja (de nem a pápai egérút! Bocs)

Kérem szépen, mi már álltunk türelmesen 2,5 órát a londoni óriáskeréknél, Párizsban legalább másfelet a Saint Chapelle-nél, de ezt az őskáoszt és tülekedést, ami itt volt, senkinek sem kívánom. Azt nem is akarom tudni, hogy akinek nem volt időpontja, az mikor jutott be. A sor alapján én kb. 3-4 órai várakozásra tippelnék. Mindezt szakadó esőben. A hátamon szó szerint folyt a víz, de nem az izzadság, hanem az eső miatt.

A Vatikáni Múzeum talán a világ leggazdagabb gyűjteménye, azt a rengeteg információt és műtárgyat nem is lehet egyszerre befogadni. Ezért csak egy különösen híres szobrot emelnék ki, és ez a Laokoon-csoport. Itt van ugyanis az eredeti.

Na, de még ezt is mutatom, bár nem fontos, de érdekes. Ez kérem szépen egy kilométerkő. Róma volt természetesen a 0 és minden út innen indult ki. Ez az 5. km jelzőoszlopa. Szerintem cuki.

És ami nekem még nagyon tetszett: Raffaello Stanza-i közül az Athéni Iskola freskó. Erről hoztam több fotót is.

Raffaello ráfestette erre a képre az összes híres görögöt: Platónt, Arisztotelészt, Demosztenészt és sok más tudóst és filozófust. És szerényen magát is. Ezen a fenti képen profilból, fekete sapóban őt látjuk.

A múzeum fénypontja, nem mondjam, a Sixtusi kápolna. Szerencsére volt egy kis idő leülni és körbegyönyörködni. Hihetetlen, hogy Michelangelo mire volt képes. Az akkori eszközökkel és körülmények között, háton fekve, éveken át dolgozni és ilyet létrehozni. Nem semmi. Páratlan, pláne, hogy fel van újítva, így közel azonos hatása van, mint eredetileg. Azért is ráfért nagyon a felújítás, mert a gyertyák és egyebek rondán bekormozták a falakat.

Itt ül össze a konklávé, amikor pápaválasztás zajlik és ide teszik be azt a kályhát, aminek a füstje jelzi, hogy sikerült-e választani avagy nem. Ha nem, fekete a füst, ha igen, akkor pedig fehér.

A kápolnától az út a Szent Péter Bazilikába visz. A külső képe sokkal-sokkal jobban tetszik, mint a belseje. Belülről nem nyűgözött le, de nagy. Itt vannak azok a csavart bronz oszlopok, aminek az anyagát a Pantheon mennyezetéről szedték le.

Az első római napunk összességében jól sikerült, sok mindent láttunk, sokat sétáltunk a belvárosban, és bent a múzeumban. A szállodában este pedig mi más is várt ránk, mint a fincsi paradicsomos tészta.

A folytatásban az antik Rómával ismerkedünk.