2023. november 1., szerda

Elmélkedések 92., avagy egy tipikus őszi-téli ékszer

Még viszonylag jó az idő, de persze nem fogjuk megúszni a hideget sem (ami nem is baj, kell a hideg is), így szép lassan előkerülnek a szekrényből a vastag holmik, kötött ruhák, garbók, sálak, stb.

Ilyenkor az ékszerviselési szokások is egy picit módosulnak, legalábbis magamon megfigyeltem. A fülbevaló könnyen beakad a sálba, a karkötő a hosszú ujjú pulcsival már nem annyira mutatós és komfortos. Akkor tegyük le az ékszert? NEEEM! Mutatok egy jó alternatívát.

Méghozzá a hosszú láncot. Amikor hosszú láncot emlegetem, akkor az 50 cm feletti hosszúságra gondolok. Akár egy vékony ékszerláncot, gyöngyből fűzöttet, viaszos szálat választasz egy hangsúlyosabb medállal, akár egy vastagabb láncot magában, az szépen fog mutatni mondjuk egy garbón. A garbó ilyenkor olyan, mint egy festővászon, amit kedvedre dekorálhatsz nap mint nap. És az alap színe mindig más és más, hiszen nem muszáj csak feketében gondolkodnod. Ugyanígy viselkedik a kötött ruha, ami még mindig nagyon trendi és szerintem praktikus is, mivel jól melegíti a derekat és a lábakat is. Vastag harisnyával, csizmával és egy szép lánccal szuper csini leszel!

És végezetül még egy érv a hosszú fazon mellett: ha szívesen viselsz körsálat, amit nem is  veszel le, akkor ugye eleve lemondasz a rövid láncról. Viszont ha a sál alá felveszel egy hosszú fazonú láncot, akkor a medál még egy plusz dekorációs elemet jelent. De vigyázat: ilyenkor viszont a sál színét-mintáját persze össze kell hangolni a medál színével és stílusával! És akkor jöjjenek a példák:

Hosszú (min. 60-70 cm) ékszerláncon különböző nagyméretű medálok, bogyók:









Klasszikusabb megoldás golyó formájú gyöngyökből:




Vastag, önmagában is mutatós láncrész, kisebb medáldísszel:



Hopp, egy fontos dolog! Ha tetszett a bejegyzés, íratkozz fel itt: www.ktboutique.hu.
Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs

2023. október 28., szombat

Viking's prayer

Nagyméretű medál sima bőrszálon, így a lánc nem nyomja el a medál szépségét. Királynői darab ha fülit viselnél, akkor mindenképpen kicsit javaslok hozzá, például ezt a háromszög formát. A türkiz mellé olyan színeket választottam, amiket ruhában amúgy is gyakran hordhatsz. Szuperül mutat pl. egy fekete felsővel, vagy egy barna nadrággal. A csipetnyi arany meg feldobja és ragyogóvá teszi.

Big pendant on a simple leather strip, so the beauty of the pendant is in the focus. Queen jewel. Should you add earrings, choose a small one, a triagle shape, for instance. The colour choice makes it a real jolly joker piece as frequently-chosen shades are in it. Goes perfectly with a black shirt or brown pair of trousers. A bit of gold adds the shine among the clear colours.





2023. október 22., vasárnap

Elmélkedések 91.: Ametiszt

Ebben a bejegyzésben már olvashattál a lapis lazuliról, ami az egyik nagy kedvencem. Most teljesen önkényesen egy másik kedvencemről írok: az ametisztről.

A lila - legalábbis az én eladásaimat tekintve - nem egy körülrajongott szín, de az ametisztet, az ásványt sokan szeretik. 

Gyere, ismerkedj meg vele közelebből!

Az ametiszt a kvarc ásványnak egy színes variációja. Tiszta állapotban drágakő (vagy féldrágakő, de ezt már a 90. részben írtam), a keménysége 7-es (a 10-ből). Ez az ásvány egy igazi rút kiskacsa - a külseje gyakice nettó semmilyen....


...de a belseje! Ha ismered a geódákat, akkor tudod miről beszélek. A geóda egyébként egy üreges kőzet, aminek a belsejében kristályok vagy más ásványi anyagok találhatók. 

Hozok néhány ametiszt geóda képet a netről (nekem sajna nincs, de lehet venni).




Fantasztikusak, nem? És most nézzük az ametisztet ékszerként. A gyöngyös boltokban leggyakrabban a simára csiszolt golyókat lehet megvenni mindenféle méretben, abból aztán rengeteg minden fűzhető. 

 

És aztán vannak az ametiszt színű kristályok, pl. a Swarovski (mi más?). A világos színű rivoli alul középen szintén ametiszt árnyalat, csak a világos fajta. Tudom, a fotó és a monitor is csal, de a különböző csiszolások néha tényleg nagy különbséget eredményeznek.


Végezetül következzen a repoertoáromból néhány ametiszt színű Swarovski kristályból fűzött ékszer:

Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs

2023. október 15., vasárnap

Csajos csavarintott rózsaszínben/Pink with a twist

Igazi fincsi, nőies darab - szerintem többet nem is kell írnom róla. Csak még annyit, hogy a pici fülike ajándék, de jól illik hozzá hosszabb fazonú fülbevaló is. Tulképp bármilyen forma füli szuper vele!

Irány a webshop: www.ktboutique.hu

A real soft and feminine piece with a tiny pair of earrings. A longer shape also goes well with the bracelet. Actually, it goes well with all types of earrings!


2023. október 14., szombat

Elmélkedések 90.: Ásványok, drágakövek és féldrágakövek

Minden drágakő ásvány, de nem minden ásvány drágakő. Szerinted igaz a mondás? Vagy inkább a fordítottja? Van-e olyan drágakő, amely nem ásványi eredetű? 

Talán te is szereted az ásványokat, drágaköveket, hordod is ezeket ékszerként, de vajon mennyire ismered őket? E rövid írás célja, hogy kicsit kategorizálja drágakövek csapatát és egy kicsit rendbe tegye a különböző fogalmakat.

Vágjunk bele!

Mit nevezünk ásványnak? Olyan a Föld belsejében vagy a Földön kívül természetes módon keletkezett anyagot, melynek összetétele és szerkezete viszonylag állandó, vagy kristályos, vagy amorf.

A drágaköveknek többféle csoportosítása létezik: lehet szerves vagy szervetlen. A szervetlenek ásványi, míg a szervetlenek növényi vagy állati eredetűek. Kémiai vagy fizikai jellemzőjük alapján is szokás ezeket csoportosítani: keménységük, ritkaságuk, illetve szépségük (ez utóbbi elég szubjektív) alapján. A keménységet az ún. Mohs skálán mérik 1-től 10-ig.

A legkeményebb és legritkább kategóriába 4 drágakő tartozik: gyémánt (10-es), rubin (9-es), zafír (9-es) és smaragd (7,5-8-as).


Azt gondolom, tudod, hogy a zafír jellemzően kék, a smaragd zöld, a rubin pedig piros-bordó színű. De azt tudtad, hogy a gyémánt nemcsak átlátszó (színtelen) lehet? Van belőle fekete, rózsaszín, kék vagy sárga is.



És még egy érdekesség: mely országokban van ezekből a legtöbb?

Nos, a gyémánt szekcióban Ausztrália az első. a legtöbb smaragd Kolumbiából származik. Rubinért Burmába érdemes utazni, a zafírért pedig afrikai országokba.

Na persze, kitermelt állapotukban még nem valók ékszernek, a megmunkálásuk, a csiszolásuk adja meg a szépségüket.

Azok az ásványok, melyek nem annyira ritkák, mint az eddig felsoroltak, a féldrágakövek, nyilván az értékük is alacsonyabb a drágaköveknél. A két kategória között lehet átjárás. Az ametisztet korábban drágakőnek tekintették, de amióta új lelőhelyeket tártak fel, már nem annyira ritka, így átkerült a féldrágakövek közé. Mostanában pedig van olyan trend is, mely nem is tesz különbséget a két csoport között.

Egy dolog maradt még hátra: a szerves drágakő. Nos, ide a gyöngyök, korallok, állati fogak és a borostyán tartozik. A gyöngyöknek is több fajtája ismert, de erről majd egy másik alkalommal mesélek.

Választ kaptál a cikk elején feltett kérdésekre? Remélem, igen!

Zárásképpen mutatok néhány ékszert a netről, melyekbe mindegyik drágakövet belefoglalták. Neked tetszik, ha az összes együtt van? Írd meg nyugodtan egy hozzászólásban itt vagy a Face-en!

Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs

2023. október 3., kedd

Safari szett

Ha szeptember, akkor szülinapozás Andrea barátosnémmal. Idén egy afrikás-szafaris-szaharás stílusú kari-füli kombót készítettem számára. A halvány bézs és a világos sütőtök a sivatagot, a melírozott szálak a karkötőben pedig az afrikai állatok bundáját idézik.

If September then birthday party with my friend, Andrea. This year she got an African-safari-Sahara style set of bracelet and earrings. Pale beige and light pumpkin evoke the desert, the mixed braids in the bracelet illustrates the fur of the African animals.






2023. szeptember 21., csütörtök

Swari kocka/Swarovski cube

Lassan 10 éve készültem rá..

I have been planning it for almost 10 years...





Elmélkedések 89.:, avagy Viva Magenta!

Az év elején számos cikk mutatja be, hogy a Pantone cég melyik színt választotta az Év színének. 2023-ban ugyebár ez  lett a nyerő:


Ez az árnyalat a hideg színkategóriába tartozik, ezért elsősorban a télnek és a nyárnak áll jól (kivéve a lágy és világos nyarak, őket kissé elnyomja ez az élénk szín). A színtípusokról itt találsz összefoglalót.

Aki pont az ősz vagy a tavasz, de szereti, az válasszon egy magenta szoknyát vagy nadrágot, ami távolabb van az arcától, így nem kell nélkülöznie.

Szóval konstatáljuk, hogy igen, igen, tetszik vagy nem teszik, de ennyi.
Most nekem az jutott eszembe, hogy vajon a ruhatáradban vagy az ékszereid között mennyi ilyen árnyalatú darab van? Szereted, nem szereted, hordod, nem hordod? Megírod nekem a rád érvényes mondást?

A) Szeretem ezt a színt és gyakran viselem
B) Szeretem, de nem veszem fel
C) Szeretem, és tényleg kéne egy-két magentás cucc
D) Ááá, ez nem én vagyok

Elég a betűt beírni a blog megjegyzésbe, de ha a Fb-ról léptél ide át, akkor oda is tökéletes.

És a szolgálati közlemény: Sajnos a webshop még javítás alatt. Nézelődni, rendelni lehet, csak én nem tudok adminként belépni és az újakat feltölteni. Ezért most a webhop funkcióját a blog és az üzleti Fb oldal vette át.

Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl: Tündrüs

2023. szeptember 9., szombat

Elmélkedések 88: Lapis lazuli

 Én nagyon arra tippelek, hogy olyan ember nincs, aki ne szeretné az ásványokat! 

Mit gondolsz? 

Maximum nem érdekli esetleg, de hogy utálná vagy idegenkedne tőle, az nem gondolnám. Arra viszont gondoltam, hogy ha már van a készletben igazi ásvány ékszerem, akkor miért ne írnék egy kicsit magáról az ásványról?

Nem tudom, rögtön felismerted-e a képről, de ez a csodás kék ásvány a lapis lazuli. Bár elég jellegzetes kék árnyalat, azért nem túl nehéz összekeverni a szodalittal, az azurittal vagy a lazulittal. Jó, jó, azok is szépek, de nem lapis lazulik! Egyébként van közük egymáshoz, mert különben a lapis a szodalit csoportból származik.

A szó jelentése "kék kő" (lapis=kő, lazuli=azúrkék). Már az ókorban nagyon népszerű volt, az egyiptomiak az ég kövének tartották. Nos, ebben van valami, igaz? Mások úgy gondolták, hogy nyakláncként hordva a lányok csalafinta módon magukhoz tudják láncolni azt, akibe szerelmesek. Hmm, egy próbát megér!

Hozzájutni viszonylag egyszerű, mert számos országban bányásszák, pl. Mexikóban, Chilében, Kanadában, Egyiptomban, az USA-ban, Afganisztánban, stb. És mivel az ára is kedvező, a belőle készült ékszerért sem kell csilliókat fizetned! 

Ennek az ára mindösszesen 7.970,-Ft.

NEM gumidamilra készült, hanem erős damilra fűztem, így sokáig stabil marad, praktikus mágneskapoccsal záródik és egy csajos zsuzsu díszíti (ennek a láncán állítható a mérete). A közepére pedig tettem egy eredeti Swarovski kristályokból fűzött gömböt türkiz és kristály színekben, hogy ne legyen csak olyan egyszerűen felfűzött fazon, mint a gumidamilos tucatkarik.

Ha szeretnéd, írj nekem a tundrus1@gmail.com email címre, mert a webshop-om perpill műszaki okokból gyengélkedik, de vásárolni most is lehetséges. Olyan biztonságosan védi a rendszer az oldalt, hogy most nekem sem ajánlatos belépni adminként. Dolgozunk a megoldáson, természetesen a számlaadás, garancia, szállítás a webshop kimaradása idején is zavartalanul működik!

Nos, te nem akarsz valakit magadhoz láncolni? Vagy esetleg magad láncolnád a karkötőhöz? Szülinap, névnap? Csak kérdezem....Íme, a lehetőség, keress meg!

Köszönöm, hogy jöttél. Szeretettel üdvözöl Tündrüs


2023. szeptember 3., vasárnap

Adria

Az isztriai nyaralás és a sokszínű Adria ihlette ezt a sokféle kék színből készült medált. Szívemnek kedves türkizből fűztem hozzá egy kis fülbevalót. A medál lánccal és lánc nélkül is megvásárolható, kérheted fülivel szettben, vagy a láncot, illetve a fülbevalót magában is. Az egyes darabokat itt találod: www.ktboutique.hu

This pendant was inpired by the Istrian vacation and the multiblue Adriatic sea. I beaded a pair of small triangle-shape cute earrings in my beloved turquoise colour.