2016. május 22., vasárnap

Barangolás Olaszországban 3: Róma-Pompei-Nápoly

Pompei és Nápoly volt a további két ok, amiért nem repültünk. Mikor terveztük az utat, nem is gondoltam, hogy ezek is besikerednek majd.

A napot természetesen buszozással kezdtük, mert kb. 300 km állt előttünk a Vezúvig. Útközben sok helyen látni legelésző juhokat és teheneket, néha lovakat is. 


Mentünk, mentünk és mentünk és egyszer csak ott volt a Földközi, pontosabban a Tirrén-tenger.






A Vezúv nagyon szemérmesen becsomagolta a tetejét egy habos felhőbe és  nem is bújt ki onnan, pedig nagyon szuggeráltuk.

Pompei a hegy másik oldalán van, át kell vágni Nápolyon és onnan kb. 30 km. A bejáratnál fikuszok és akantuszok fogadtak. Hát az én fikuszom nincs ekkora, igaz, szegény nem is kap annyi vizet....


Az akantusz ismerős esetleg? Korinthoszi oszlopfő? Igen, ő az!


Az köztudott, hogy Pompei i.sz. 79-ben pusztult el a Vezúv kitörése miatt. A hegy teteje gyakice felrobbant egy szép augusztusi napon és a por és láva kb. 6-7 m vastagon beterítette a környéket. A túlélők még visszamentek  és megpróbálták kiásni a kevés menthetőt, de aztán szép lassan mindenki elfelejtette, hogy ott egy város, méghozzá egy közel 30 ezres lakosságú város volt. Csak az 1700-as években találták meg és kezdték el feltárni. Kb. 2/3 része még mindig a föld alatt van. Azt hallottuk, hogy inkább a kiásott romok konzerválására, megóvására költenek az újabb ásatások helyett.

Pompei-ben megállt az idő és ez így igaz. Itt például az akkori McDonald's látható.


A házak többnyire megdöbbentően kicsik és szűkösek, és néha meghökkentően modernek. Mindjárt mutatom, mire gondolok. Amit láttam és hallottam, az alapján úgy gondolom, nem ment rosszul a pompei-eknek, gazdagnak számított a hely a maga idejében. Az egyik főutat a Bőség útjának hívják. 


A kilátás pedig egyenesen páratlan. Balra nézel, a Vezúv, jobbra nézel, az Appeninek, talán még egy pici tenger is.



A sétát a gladiátorok gyakorlóterénél kezdtük, körben voltak a szobáik. 


Amikor szobát mondok, akkor kis sötét lyukra gondolok, kb. 2x2 m-es cella, ott húzták meg magukat. Ja, gladiátor egyébként nemcsak rabszolgából lett, hanem szabadok is gladiátornak álltak, ha az adósságukat nem tudták visszafizetni. És azon felül, hogy biztos erősek és izmosak voltak, még egy kis úszógumit sem ártott növeszteniük, hogy a háj felfogja a kisebb szúrásokat sérüléseket. És ez nem vicc!



A tér mögött áll egy kicsi és egy nagy színház, a nagyobbikba kb. a város fele befért. Alul, a színpadhoz közel ültek gazdagék, valamivel feljebb a nép és legfelül, a kakasülőn pedig a nők. Őket azért zavarták oda fel, hogy esélyük se legyen más pasikkal flörtölni.

A színházak közelében szállodák voltak az ide látogató turisták részére. A graffiti sem mai találmány, csak régen nem fújták, hanem karcolták. Ha jól megnézed, itt egy hajót graffitizett valaki a falra.


Pompei-nek több főutcája is van. Az utcákat természetesen lekövezték és helyenként keresztben nagy kövek állnak ki sorban az utcaszintből. Az utcán folyt el ugyanis a házakból jövő szmötyi és ha valaki át akart menni az utca túloldalára, ezeken a kiálló köveken lépkedett végig, hogy ne legyen bokáig sz....s. 

Gazdagék persze nem lyukakban laktak. Íme egy tipikus pompei-i villa belülről. Egy előkelő ház az átriummal kezdődik. Az átrium teteje nyitott, alatta pedig egy medencében gyűjtötték az esővizet. A bejáratnál oldalt van a házi istenek kis oltára.



Az átrium mögött található (a képen a csoport háta mögötti átjáró rész) a tulaj dolgozószobája. Itt fogadta a vendégeit, innen tartotta szemmel a szolgákat és itt tartotta (persze elzárva) az értékeit.


Utána a belső udvar következett szép zöld kerttel. Körülötte helyezkedtek el a hálószobák, a nappali, az ebédlő, a fürdő és más egyéb. A körben futó terasz jó hűs volt, falakat pedig festményekkel dobták fel.


Pompei rendes része sakktáblaszerűen néz ki. Egyenes utcák egymásra merőlegesen. A nem rendes része, azaz a bordélyok környéke viszont görbe utcás. Egy jópáran görbe utakon járkáltak arrafelé...A házak bejáratánál pedig a cégér, mesterségük címere.


Belül a bejárat felett az "étlap", ki mit szeretne, hogy szeretné, képekben. 



A madám meg kiválasztotta a pozitúra szakértőjét a kuncsaftnak. Ebben a házban 5 szoba volt, mind ekkora. Asszem valakik hátát nagyon megtörhette ez a mindösszesen kb. másfél méter hosszú ágy. 


Akkoriban az átlagmagasság 140-160 cm között volt, az átlagéletkor pedig a nőknél kb. 35, a férfiaknál kb. 42 év volt. Nekem meg már minden nap ajándék!

A modernségre visszaugorva: az ajtók általában helytakarékos tolóajtók voltak, itt látszik a földön az ajtósín, amiben mozgatták az ajtót.



A séta végén a Fórumra jutottunk ki. Itt található néhány lelet és maradvány kiállítva. Az emberek nagy része nincs közszemlére téve, mindössze egy kisgyerek, egy ülő alak és egy kutya maradványa nézhető meg.



Az alakokat egyébként úgy "állították elő", hogy az ásás közben a tetemek helyét gipsszel öntötték ki, ami kitöltötte a teljes üreget és negatívban mutatja a formákat. Mivel a lágy szerves rész elporladt, belül csak a csontok maradtak meg.


Ez a kutyus pl. láncon volt, a nyakán még látszik, hogy volt megkötve, esélye sem volt, megfulladt a gázoktól, ahogy az emberek is. Viszonylag kevés túlélő volt állítólag.

A jó 2-3 órás séta után jól esett az ebéd. Mi más, mint pizza! Méghozzá az eredeti nápolyi recept szerinti nemzetiszín Margherita, piros paradicsommal, fehér mozzarellával és zöld bazsalikommal.


Utána indultunk vissza Nápolyba. Vezúv még mindig felhőben (csak úgy mondom).


Egy kis buszozás kikötőnél, a tengerparton és a belvárosban, 




majd irány Nápoly rózsadombja, a Posillipo. Ez gyakice egy földnyelv, ahonnan észak-nyugat és dél-kelet felé is ellátni. Ha nem lett volna párás az idő, látszott volna Capri szigete és a Sorrentoi-félsziget is. Mindegy, így is csodálatos volt a Nápolyi-öböl!




Egy rövid városi csatangolásra volt csak idő, lementünk a kikötőbe megnézni a tizenhuszon emeletes luxushajókat és picinykét bekukkantottunk a Castello Nuovo-ba (lásd Nápolyi Johanna). 




A közbiztonságra jellemző, hogy ajánlott az értékesebb dolgokat levenni magunkról, mert a gyorsan száguldozó motoros tolvajok előszeretettel tépik ki az ember nyakából az értékes schmuckot, vagy a válláról a drága táskát. Az én gyöngyeim szerencsére kicsit sem voltak veszélyben. A külvárosban itt is van néhány olyan negyed, ahová még a rendőrök sem mennek be, nem hogy idegen.

A napocska a mai nap nagyon derekasan viselkedett, nagy piros pontot érdemelt (ez a velencei zuhé után a csoport központi kérdése lett). A Vezúv meg kapja be, hogy egész nap ki sem dugta az orrát! Botrányosan viselkedett, ezért jól kiszúrtunk vele és ott is hagytuk.

Természetesen késő este volt, mikor visszaértünk Mentana-ba, a szállásunkra. Mellesleg nagyon helyes szálloda, kaktuszokkal és pálmákkal és sok-sok paradicsomos tésztával.

Nincsenek megjegyzések: