Németországban 2. 4. nap: Strasbourg

Meg kell mondjam, Stuttgart nagyon jó helyen található, mert egy csomó szép hely viszonylag rövid időn belül elérhető. Ezért is volt lehetséges, hogy átruccanjunk Franciaországba, egész konkrétan Strasbourgba. Valahogy soha nem gondoltam, hogy elmegyek Strasbourgba, de adta magát a lehetőség, én meg lecsaptam rá természetesen.

Strasbourgnak jó változatos a története! A kora középkortól hosszú évszázadokon keresztül német város volt, a 30 éves háború végén került át Franciaországhoz. Aztán változó időszakokban hol megint német, hol megint francia lett. Szerintem a végén már azt se tudták, ki kivel van... Legutóbb a II. világháborúban cserélt gazdát, most Franciaország egyik legkeletibb városa. Teljes mértékben kétnyelvű, szinte minden ki van írva franciául is és németül is. 

A favázas házakról nem is tudom, hogy igazából francia vagy német eredetűek, maradjunk annyiban, hogy elzászi, az a biztos. (Ehhez képest Esslingen egy kicsit messzire szakadt innen)

Mint minden híres helyen, itt is az óváros a katedrálissal a fő látnivaló. A tömeg ugyanúgy hömpölyög, mint annak idején a középkorban. A templom oldalában is végig ülnek, csak már nem koldusok, hanem fáradt turisták. A régi házak miatt egész könnyű elképzelni, hogy milyen is lehetett annó. A katedrális a gótikus faragásokkal sokkal-sokkal szebb kívülről, belül tiszta csupasz kő, csak a színes üvegablakok díszítik. Viszont elég féloldalasra sikeredett, mert csak egy tornya van, ami nem is lenne baj, ha eredetileg is csak egyet terveztek volna. A második torony sajnos sose készült el, idő előtt feladták.

A templom egyik oldala a középkor, a másik már az újkor, mármint, ha az épületeket nézzük. Ez a sötét színű ház az egyik legrégebbi a városban.

Ez a Rohan palota a katedrális másik oldalán pedig már az 1600-as évekből való.

Rövid sétával érünk ki a folyóhoz, a környéken folyik bele egyébként az Ill folyó a Rajnába. A sziget neve Petite France, hangulatos, látványos rész tele régi favázas házakkal, templomokkal, kávézókkal, éttermekkel és persze emberekkel. Régen sokkal kevésbé kellemes helynek számított. A szigeten kezelték a szifiliszes betegeket, amit a németek francia betegségnek hívtak, innen a név is. Gondolom, először mindenki valami sokkal romantikusabbra gondol...

Viszonylag nem nagy a sziget, kényelmesen többször is ide-oda bejártuk, felmentünk a Vauban gát tetejére, láttuk a fedett hidakat és a négy brutális nagy tornyot, melyek annó a várost védték. Ha jött az ellenség, lezárták a gátat és felduzzasztották a folyó vizét, a tornyokból meg lőttek ezerrel.

Elzász jelképe a gólya, tele vannak a szuvenír boltok velük. Nos, már nálam is csücsül egy, ráadásul postás kolléga!

És összefutottunk egy helyi nénivel is, nagyon csini volt!

A nap végén pedig muszáj volt megkóstolni a kávékrémes Eckler fánkot, amiből mindösszesen az utolsót csíptük meg. Kénytelenek voltunk néhány másik sütit is választani. Szegény mi! Egyébként az a kávékrém tényleg fenomenális!

Strasbourg kb. 2 óra kocsival. Odafele sokat araszoltunk az útfelújítások miatt, így lett 2,5 óra is. Hazafelé viszont egész rövid volt az út, persze ehhez az kell, hogy jó német szokás szerint a 130-as táblát csak információnak tekintsd. Mindenhol jellemző, hogy a 80-as táblánál 100-110-zel mennek, a 130-asnál 150-160-nal. Viszont egy balesetet sem láttunk, szóval tudhatnak valamit. Még egy pár nap, és Gabi is teljesen átvette volna a ritmust.