Spanyolország 1: Alicante

Ennek az utazásnak az apropóját az adta, hogy spanyolul tanulok már tavaly január óta. Nekem a spanyol régi dilim, még gimiben kezdtem el, de aztán abbamaradt a dolog. Egy véletlen hozta újra a lehetőséget és megragadtam. :)) Erikának, a tanáromnak van egy helyes kis lakása Alicante-ban, amit időnként kiad és megbeszéltem vele, hogy szeretnénk mi is megszállni nála, ha lehet. Lehetett.

A március 15-i hosszú hétvégéhez még hozzácsaptunk 2 napot és 5 napra négyesben elrepültünk Alicante-be. Lillus, Alex, Gabi és én. Szerencsére van Ryanair járat, márciusban még az ár is kedvező. Mondjuk a hajnali fél 3-as kelés nem esett jól, viszont 9-kor már ott is voltunk. A reptéri busszal tényleg egyszerű a bejutás a belvárosba. Életem első éles spanyol mondata volt, amikor megkérdeztem, hogy hol a buszmegálló.....és megértették. Az első sokkon így túlestem, a buszjegyet már lámpaláz nélkül kértem a sofőrtől.

Az első benyomás? Hogy meleg van és süt a nap! Ellentétben az itteni borús idővel és hideggel. Az idő napról napra jobb lett odakint, vasárnap már kb. 25 fok volt. Miután becuccoltunk a lakásba, elszaladtunk vásárolni, ebédeltünk egy gyorsat (én csirkés paella-t, Gabi krumplis tortilla-t) és irány a vár!

Az alicante-i vár a Santa Barbara nevet viseli. Ez onnan jött, hogy a várat X. Alfonz király épp Szent Borbála napján foglalta el a muszlimoktól. A szállásunk a vár alatt volt, egy mérsékelten meredek és mérsékelten hosszú kaptató után értünk fel. A látvány lélegzetelállító! Szikrázó napsütés, csodás kék tenger, a várost körülvevő hegyek! 

Viszont maga a város látványa nem vert oda. Beton kocka házak, sajnos a legtöbb nem túl szép állapotban. 

Óriási pozitívum, hogy a várba a belépés ingyenes és belül sem kell semmilyen külön díjat fizetni.

Miután bebarangoltuk az erőd minden szintjét, liften mentünk le pikkpakk a tengerpartra. Alicante-nak hosszú-hosszú finom homokkal borított strandja van, rögtön a belváros szélén. Nos, Jákóiék alighogy leszabadultak a homokra, cipő le, zokni le, és irány a víz! A vízhőfok, nos, frissítő volt, de hát március van! Mint a gyerekek, pacsáltunk a tengerben.

Itt még szolídan cipőben

Nehéz volt elszakadni, de végigsétáltunk a strand mellett és beértünk a város központjába, a kikötőhöz és az Explanada de Espana sétányhoz. Nos, nekem Alicante-ban ez volt az abszolút kedvenc. A sétányt több mint 6 millió apró mozaikcsempe borítja, a mintázata a tenger hullámait idézi. A két pálmafasor egyik oldalán a tengerpart, a másik oldalon szállodák, éttermek, cukrászdák találhatók, a fasorban pedig a szokásos szuvernír árus bódék.

A fáradt utazóknak muszáj volt megpihenni egy cukiban és ha már az ember leül, akkor fagyizik is, ugye? 

Némi ejtőzés után megkerestük a Gombák utcáját, 

megnéztük a Gabriel Miro tér eukaliptusz fáit,

 és kb. itt purcantunk ki, úgyhogy a kikötőn keresztül hazafelé vettük az irányt. 

Normál tempóban a tengerpart kb. 15 perc gyors séta, most a lassú vánszorgás miatt legalább 2x annyiba telt, mire hazaértünk. Én korán lefeküdtem, mert másnap várt ránk a rózsaszín tó,   Cartagena és a 100 000 pálmafa városa.