2010. július 27., kedd

1 hét Indiában 2/1 week in India 2

Másnap, hétfőn egész nap a vizsga zajlott. A diákok nagyon aranyosak, különösen a nepáliakat csíptem. Szegények 36 órát buszoztak, hogy itt legyenek. Nagyon udvariasak (mindenki Sir és Madam) és persze rettenetesen izgultak. Meglepő, de a nepáliak sokkal jobban beszéltek angolul, mint az indiaiak. És persze az sem igaz, hogy minden indiai tud angolul.

Kedd délután 4-kor indultunk vissza Új Delhibe, éjjel 2-kor futottunk be a szállodához. Én akkora már feladtam, hogy valaha megtaláljuk a szállodát és készültem a kocsiban alvásra. Persze alig vártuk, hogy ágyba kerüljünk, erre a drága recepciós még hozatott nekünk vizet, a teáról már alig tudtuk lebeszélni. És csak a derékbőségünket nem vezette be a nagykönyvbe, szegényt már a pokolba kívántam.


Az indiai tea az ugye fogalom. Ők tejjel isszák angol módra, amivel szerény véleményem szerint tönkrevágják. Megkóstoltam, de nem. Nem érezni a tea aromáját, ami szerintem a lényege az egésznek. Viszont tej nélkül nem hozzák ki, ahogy alapból a kávét sem. A kávénál külön kell szólni, hogy feketén kéred.


Az indiai kaja szerintem fincsi. Én hajlandó vagyok mindent megkóstolni (kivéve a bogarakat). Végig vegáztunk, egyrészt mert a vendéglátók is vegák, másrészt mert mindenhol azt hallottam, hogy húst még csak véletlenül se. Tehát ettük, amit az ottaniak (Ismeritek a Rómában élj úgy, mint egy római mondást, ugye?). És nem hiányzott a hús! Annyiféle zöldség van, annyiféle szósszal, hogy a hús eszembe sem jutott. Minden kajcsi fűszeres, de nem mindegyik csípős. Azért 4 nap után kímélő diétára fogtam magam, mert a gyomrom jelzett. Nem volt semmi futkorászás (még akkor), csak időt kért a gyomrom. Szóval az indiai kaja rendben van. Azért utolsó nap már nézelődtünk a pizzás után, de az a néhány KFC mindig az út másik oldalán volt. Oda átkeveredni meg fél órás kavirnya, úgyhogy lemondtunk róla. Milyen lehet az indiai pizza?? Élménynek biztos érdekes. Hazaérkezésemre azért egy kondér húslevest rendeltem, az mindig helyrerántja az embert.


Új Delhi: sajnálom, de szörnyű. Szépíthetném, de minek? A műemlékek gyönyörűek meg a parkok körülöttük, mint például ez,

de egyébként…… Ez persze szigorúan magánvélemény, senki ne kövezzen meg érte. Alig vártuk, hogy kikeveredjünk belőle. Óriási hely, ha beérünk a városba, még több mint egy órán keresztül csak a külvárosban megyünk, koszos, iszonyú forró és büdös. Teljesen kaotikus az egész. Nem európainak való és ebben tényleg semmi rosszindulat nem akar lenni. Egyszerűen mi (pláne egy magyar egy csupán kétmilliós városból) ehhez nem vagyunk hozzászokva. Ha el akarsz jutni A-ból B-be, ami kb. 5-10 km-re van, az több mint 1 óra (a budapesti dugó kutyafüle ehhez képest). Ha nem ismered a várost, akkor még több. Mi az utóbbi kategóriába tartoztunk. Akit megkérdezel, az mind előre mutogat, hogy menj tovább. Még akkor is, ha (mint kiderült) az úticélod a hátad mögé esik. Egy se mondta, hogy fordulj vissza! De ha nem tudja, akkor is mond valamit, csak azt nem, hogy „Nem tudom”. Így válik kalandtúrává egy-egy célpont elérése. Summa summarum, nem tudnék ott élni.


Összvissz két nevezetesség fért bele az időnkbe: az India Gate és a Kutab Minar. (És most következzen néhány fotó, hogy tényleg vannak nagyon-nagyon szép helyek is a városban. )


Az India Gate-et (lásd a fotót a korábbi bejegyzésben) a britek emelték valamikor a XX. sz. elején az elesett indiai katonák emlékére. A környéke tele van utcai árusokkal. Ott hennáztattam ki a kezem. Ez gyorshenna volt, a rendeset több óráig csinálják és hosszú ideig fennmarad a bőrön.

A hennázás ősi keleti szokás, általában esküvő előtt díszítik vele a menyasszonyt. Delhiben aki hennás volt, az biztos külföldi volt.


A Kutab Minar egy XIII. századi minaret, mellette pedig egy iszlám vallási iskola működött. Az iskola már romokban, de a torony épen áll.

Mint ahogy az a vasoszlop is, amit immár (ha minden igaz) 1600 éve mos az eső, de még nem igazán rozsdásodik.


Rejtély, hogy milyen kohászati technikával tudtak abban az időben ilyen tisztaságú nyersanyagot előállítani (van, aki az ufókra tippel). Sajnos a savas esők viszont alighanem kifognak rajta.


A toronyba nem lehet felmenni, egy korábbi balhé miatt (néhány srác éppen ott érzett késztetést némi verekedésre és persze baleset lett a vége) lezárták. Minden tiszteletem a müezziné, aki a nem kevés lépcsőfokot napjában 5x végigcaplatta.



És itt olvasható a története, ha valakit érdekel:

És akkor végre Agra!!! Agrát sokkal élhetőbb helynek láttam, mint Delhit, igaz, jóval kisebb is. És ott van a Taj Mahal, amiért az ember vállal némi kényelmetlenséget. Pl. a 4 órás autózást 200 km-en.


A Taj Mahal még 50 fokban is gyönyörű. Kivéve, ha nem látod, mert az izzadság a szemedbe csurog. És ilyen állapotban akarnak rólad életre szóló fotókat készíteni néhány száz dollárért. Ha átverekedted magad a szuvenírárusokon, a motozáson és a fotósokon, akkor viszont fantasztikus látvány.



22 év alatt cakklipakkli felhúzták, igaz, dolgoztak rajta egy „páran”. És nem indiaiak, hanem perzsák. Jahan sah ugyanis eredetileg perzsa volt és importálta a munkaerőt. Az egész hely az utolsó cm-ig meg lett tervezve. Minden épülete minden oldalról szimmetrikus, az idegenvezető szerint még a díszkapu is pont olyan elölről mint hátulról. Elhittük.




350 km-ről hozták ide a márványt, a falakat gyönyörűen kifaragták, féldrágakövekkel díszítették.

És mégis van olyan barbár ember, aki képes volt a szarkofágokat körülvevő márványkerítésből kifeszegetni a milliméter méretű féldrágaköveket. Remélem, meggazdagodott belőle!!! Ezért van még egy plusz kordonnal körbekerítve az egész. Egy bizonyos ponttól kezdve pedig vagy mezítláb vagy cipővédőben lehet csak közlekedni, nagyon vigyáznak rá. Érthető. Állítólag 50 km-es körzetben kitiltották a gyárakat a környékről, hogy a füst ne szennyezze a márványt.

Végül megejtettünk némi shoppingolást is. Elvittek bennünket (erősen jutalékgyanús volt az ügy) egy márvány dísztárgyakat árusító üzletbe, ahol kézzel készítik a tárgyakat. Ez ugyanaz a technika, mint a Taj Mahal dekorációja esetén. Fél hangyalábnyi féldrágakő lapocskákkal díszítenek asztalokat, székeket, mindenféle dísztárgyakat. És az áru értéke attól függ, hány pici darabbal díszítették az adott dolgot. Egy kb. 5 cm átmérőjű dobozka tetején akár 500 pici berakás is lehet. Leggyakrabban lapis lazulit, karneolt, malachitot, türkizt vagy jáspist használnak.



Ez ugyanaz az étkezőasztal háromféleképp megvilágítva. Fantasztikus.


Kicsi a Taj Mahal, de baromi nehéz. Ez még mindig nem a táskaszuvenír!


Elefantoszok mindenféle méretben.


Ez az asztal tetszett a legjobban. Tiszta lapisz lazuli és türkiz. 3 ember 3 havi munkája volt.

Így sajna nem látszik, de az elefántban van még egy faragott elefánt. A hátsóban pedig volt még két elefánt (ikerterhes volt a mama) és egy oroszlán is. Az egész egy többől készült, a hasán sincs vágásvonal.

Na, erre bátran fel mertem ülni (kb. 500 kg a picike)!

A munkásnak az ujjbegye teljesen le volt kopva a véséstől, meg szerintem a szemük is hamar tönkremegy ebben a munkában.

Sajnos gyöngyösboltot sehol sem láttam, Új Delhiben van, de nem volt rá alkalom. Ha közel 50 fokban, a városi káosz kellős közepén azt ajánlottam volna, hogy keressünk egy gyöngyösboltot, szerintem kiraktak volna a kocsiból. Nem kockáztattam.


Érdekes, Indiában nincs alku. Nekem az alkudozás nem megy, de azért rákészültem, mondván keleten vagyunk. Ehhez képest nem hagyják magukat, pedig az iráni főnököm nem kezdő a témában.


Csütörtök délután szépen elkezdtünk visszafelé csorogni Agrából Új Delhibe, majd este 10-től hajnali háromnegyed 5-ig dekkoltunk a reptéren. És melyik gép késik Isztambulban? Hát persze, hogy a pesti! Mikor már zabszem van a fenekünkben. Konkrétan nekem. Végül délután fél 3-kor rogytam le az otthoni kanapéra. Kérdezem, mi ez a furcsa szag. Aztán rájöttem, hogy én. Így jött egy jó nagy fürdés és több mint 12 óra alvás. Aznap éjjel Indiáról álmodtam zanzásítva.


Azt mondják, valaki vagy imádja Indiát vagy utálja. Nem tudok dönteni. Hogy visszamennék-e? Hát persze! Ez nem kérdés.

Ezzel az aranyos kis elefántistennel búcsúzom.

Itt a vége, fuss el véle.

7 megjegyzés:

Erika írta...

Jaj Tündi, fantasztikus lehetett, köszi hogy leírtad az élményeidet! :-) Indiában még nem jártam, de voltam egy-két olyan országban én is, amiről ott helyben nem tudtam eldönteni hogy imádom vagy utálom, de olyan intenzív élményt jelentettek, hogy a mai napig egészen apró részletekre is emlékszem (ami nem mondható el mondjuk egy sima tengerparti nyaralásról), pedig nem tegnap jártam arra. Szerintem India is ilyen lehet.

Ilona írta...

Köszi, hogy leírtad az élményeidet, szórakoztató volt olvasni!

Böbe írta...

Fantasztikus volt ez a beszámoló. Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a sok élményt. Nagyon tanulságos, szórakoztató és lenyűgöző volt.

Vadnainé Almási Mária írta...

Szuper volt olvasni Tündrüs! Épp akartam kérdezni, hogy na és az indiai gyöngyök?:)))) De miután elovastam, már nem kérdem:))

Ilka írta...

Fantasztikus beszámoló volt, most olvastam el egy szuszra az egészet!
India nekem mindig is túl egzotikus és túl távoli volt, még nem jártam ott, de dolgozni dolgoztam indiai cégekkel éveken keresztül.
Ahogy Delhit leírtad, na nekem hasonló élményem volt sok-sok évvel ezelőtt Alexandriáról. Húst még utána egy hónapig nem ettem. Viszont érdekes módon, ahogy Tyto írta, arra a városra a mai napig tisztán emlékszem, pedig rengeteg helyen jártam azóta is.
Azt hiszem ezeket a helyeket hasonló humorral lehet kezelni, mint ahogy Te is beszámoltál, mi európaiak máshoz szoktunk.

Maya írta...

Szerintem is fantasztikus utazás volt. Egy ültömben olvastam végig mindkét bejegyzésedet, és meg kell mondanom, rendkívül élvezetes, élmény és információ dús volt. Méghogy nem tudsz mesélni, dehogynem! Abban pedig biztos vagyok, hogy visszamennél, még a kényelmetlenségek ellenére is :) Örök élmény marad!!!

Bandrea's Beads írta...

Köszönöm ezt a fantasztikus beszámolót!! CScodálatos, fantasztikus élményekkel teli út volt, ami örök élmény marad!!!